Helyi közélet

2014.11.19. 09:06

Az elmúlt 24 óra számokban – Rendőrségi hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből

Miskolc, Kazincbarcika – Összefoglaló Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2014. november 18-án történt rendőrségi eseményeiből.

Miskolc, Kazincbarcika – Összefoglaló Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2014. november 18-án történt rendőrségi eseményeiből.

A megye rendőri szervei 2014. november 18-án két személyt vettek szabálysértési őrizetbe.

A miskolci és ózdi járőrök egy-egy személlyel szemben tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt hoztak személyi szabadságot korlátozó határozatot. Az elkövetők egyike egy áruházból szeszes italokat és mosókapszulákat próbált meg eltulajdonítani, míg a másik tolvajt falopás közben érték tetten. Az illetékes rendőrkapitányságok a szabálysértési őrizetbe vett személyeket gyorsított eljárásban, 72 órán belül állítják bíróság elé.

Az elmúlt 24 órában a Miskolci Rendőrkapitányság munkatársai egy elfogatóparancs hatálya alatt álló, körözött személyt fogtak el és vettek őrizetbe. R. Richárd 20 éves helyi lakos körözését a Miskolci Járásbíróság rendelte el garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A fentieken túlmenően a kazincbarcikai rendőrök egy férfival szemben alkalmaztak hozzátartozók közötti erőszak miatt ideiglenes megelőző távoltartást.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési baleset történt, anyagi kárral járó ütközés tíz esetben jutott a rendőrség tudomására.

- Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában