Volt, akinek a parkolás sem ment, mert ivott vezetés előtt

Csak ez az elfogadható érték
Csak ez az elfogadható érték
Miskolc – A napokban a rendőrök húsz ittas járművezetőt szűrtek ki, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

Úgy látszik, nem elég a szigor, és nem elég többször is hangsúlyozni, hogy az ittas járművezetők komoly kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a rendőrök az elmúlt napokban húsz ittas járművezetőt szűrtek ki, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna.

Az alkoholszonda pozitív értéket mutatott az idős embernél.” Dobi Tamás

Harmadszor is nekiment

Hogy mekkora gond lehet az ittas vezetés, példa rá egy B. Béla nevű 70 éves férfi, aki ellen az Ózdi Rendőrkapitányság „járművezetés ittas állapotban” vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást. Történt, hogy B. Béla hétfőn kora délután Ózdon, a Bolyki főúton parkolni akart járművével, de nekiütközött egy már ott lévő autónak. Ezt követően még kétszer próbálkozott a parkolással, és újfent nekihajtott ugyanannak a járműnek. „Az idős sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott” – tudtuk meg Dobi Tamástól, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől.

Zéró tolerancia

A „zéró tolerancia” bevezetése óta a jogszabályok még az eddigieknél is szigorúbban büntetik az ittas vezetést. A gyakran több százezer forintot is elérő pénzbüntetés mellett, több évre bevonhatják az elkövető jogosítványát, utánképzésre kötelezhetik, és szélsőséges esetben akár felfüggesztett vagy letöltendő szabadságvesztésre is ítélhetik. Ha a szervezetben található véralkohol szint nem éri el a 0,50 gramm/liter véralkohol-koncentrációt, illetve 0,25 milligramm/liter légalkohol-koncentrációt, akkor a cselekmény nem bűncselekmény, hanem szabálysértés.

Bűncselekményről, akkor beszélünk, ha a járművezető szervezetében a 0,50 gramm/liter véralkohol-koncentrációnál, illetve a kilégzett levegőben a 0,25 milligramm/liter légalkohol-koncentrációnál nagyobb érték előidézésére alkalmas szeszes ital fogyasztásából származó alkohol van.

Ebben az esetben a büntetés sokkal súlyosabb is lehet. Akár több százezer forint pénzbüntetés, járművezetéstől való eltiltás egy hónaptól tíz évig terjedő időtartamra vagy végleges hatállyal. Amennyiben valakit már felelősségre vontak ittas vezetésért, és/vagy személyi sérülés is történt, akkor súlyosabb büntetésre számíthat. Többszörös visszaesőként már felfüggesztett vagy végrehajtandó szabadságvesztés büntetéssel, és akár végleges járművezetéstől eltiltással is számolni lehet!

Költséges az utánképzés

Amennyiben valakit a szabálysértési hatóság 6 hónapnál hosszabb időre teljes körű járművezetéstől eltiltásra ítéli, vagy bűncselekmény miatt bíróság teljes körű járművezetéstől eltiltásra ítéli, kötelező részt vennie utánképzésen, melynek költsége 70–140 ezer forintig terjedhet.

Szaniszló Bálint


A tények

Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain május 23-a és május 29-e között 66 közúti közlekedési baleset történt, ebből 5 balesetnél volt olyan sofőr az okozó, akinél a helyszínen alkalmazott alkoholszonda elszíneződött. Az adott időszakban így 25 ittas járművezetővel szemben indult hatósági eljárás a megyében.
A rendőrök alapfeladata

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság elsődleges feladatai közé tartozik a közlekedésrendészeti feladatok maradéktalan ellátása mellett a közlekedés biztonságának megteremtése és további javítása. A közúti közlekedési balesetek számának csökkentése érdekében a főkapitányság kiemelt figyelmet fordít a prevenciós célokat szolgáló közúti ellenőrzések végrehajtására. Ilyen az annak kiszűrése, hogy valaki alkoholfogyasztás után ült autóba.


Tető és bubi

A rendőrök, azt hiszem, napokig tudnának arról beszélni, hogy az ittas vezetők milyen borzalmas tragédiákat okoztak csak megyénkben. Nem beszélve a mást nem, „csak” magát veszélyeztető kaszkadőrökről. Mondjuk arról a hősről, aki megivott egy üveg tömény italt öt-hat sörrel kísérve, majd úgy döntött, autóba ül, mert féltette a német csodát, lévén elégtelennek ítélte meg a közvilágítást. Juhász-Léhi István írása.








hirdetés