Vloggerekkel folytatódik a Vodafone 6500 diákot megmozgató Digitális Iskola Programja

Ismerkedés az internet varázslatos világával a hejőkeresztúri iskolában
Ismerkedés az internet varázslatos világával a hejőkeresztúri iskolában
Budapest – Megyénkből Bükkaranyos és Hejőkeresztúr iskolája vesz részt a DIP-programban.

A Vodafone Magyarország Alapítvány 2 éve indította el a Digitális Iskola Programot, azzal a céllal, hogy egyenlő esélyeket teremtsen a diákoknak a digitális kompetenciák megszerzéséhez.

A Digitális Iskola Program most induló második fázisában az eszközök felhasználási területének szélesítése mellett egy új motivációs rendszert is bevezetnek, valamint elindul a VloggerSuli elnevezésű eseménysorozat is, melynek részeként minden hónapban egy ismert vlogger látogat majd el a résztvevő iskolák valamelyikébe. A pilot program tapasztalatai azt mutatják, hogy a VloggerSuli nem csak a gyerekek digitális tudását, de az önbizalmukat is jelentősen fejleszti.

A tanulók látványos fejlődésen mentek keresztül.” K. Nagy Emese

A Vodafone Magyarország Alapítvány Digitális Iskola Programjában távlati célként jelölte meg a digitális analfabetizmus felszámolását hazánkban. A Digitális Iskola Program, amelynek megvalósításában az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK), a Komplex Instrukciós Programot (KIP) Magyarországon működtető Hejőkeresztúri Iskolásokért Alapítvány, illetve szakmai partnerként az Együttható Egyesület is szerepet vállalt, az ország 24 iskolájában mintegy 6500 gyerek oktatását és csaknem 700 pedagógus munkáját támogatja.

Az első fázisban a Vodafone Magyarország Alapítvány 10 hónap alatt országszerte 1300 Vodafone Tab SpeedLTE táblagépet osztott ki, biztosította az oktatási célú használathoz szükséges havi 3 GB adatforgalmi keretet.

Önkéntesek is bekapcsolódnak

A Digitális Iskola Program most induló második fázisában a korábban kiosztott eszközök mind szélesebb körű felhasználási lehetőségeit mutatja meg a Vodafone, elsősorban a tanároknak. A programba a Vodafone-önkéntesek is bekapcsolódnak majd, akik rendszeresen tartanak képzéseket is az iskolákban. Emellett az alapítvány kidolgozott egy olyan motivációs rendszert, mely a digitális eszközök sokoldalú használatára ösztönzi az iskolákat, amelyekre kivétel nélkül jellemző az érdeklődés és a nyitottság a digitális világ iránt.

A diákok különböző kvízeket töltenek ki, pályamunkákat – fényképeket, videókat – készítenek és játszanak az erre a célra fejlesztett microsite-on. Az aktivitásért az iskolák pontokat kapnak, melyeket beváltva további digitális eszközökhöz juthatnak hozzá. Az eszközöket monitorozza az alapítvány, így a visszajelzések alapján még tovább fejleszthető a rendszer.

A második fázisban megvalósul a VloggerSuli eseménysorozat is, melynek részeként minden hónapban egy népszerű vlogger látogat majd a programban résztvevő iskolák valamelyikébe. A program alapötlete és a pilot program megvalósítása Bombera Krisztina televíziós újságíró nevéhez fűződik. A szervezési feladatokat ősztől Tábori Ádám vette át, aki jelenleg szakmai vezetőként menedzseli a projektet.

A pilot programban idén májusban négy hét alatt négyszer látogattak el a hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskolába az alapítvány dolgozói Budai Kitti vloggerrel (Már megint Kitty), hogy egy interaktív előadássorozaton ismertessék meg a diákokkal a vloggerkedés hátterét, kicsit ők is átállhassanak az okostelefon másik oldalára.

Külön köszönet illeti a kulcsszerepben lévő tanárokat.” Dr. Budai J. Gergő

Izgalmas lesz a VloggerSuli

A program tapasztalata az, hogy a gyerekek nemcsak technikai tudásra tettek szert – szórakozva tanultak –, de önbizalmat is építettek, egyre kevésbé feszélyezte őket a szereplés, és beleásták magukat a videóvágás rejtelmeibe is. A VloggerSuli részeként Kitty mellett Gery vlogger is biztos résztvevője a projektnek, melynek célja, hogy a hátrányos helyzetű, illetve halmozottan hátrányos helyzetű és sajátos nevelési igényű gyerekek oktatása egyszerűbb és egyben izgalmasabb is legyen.

„A tanulók látványos változáson, fejlődésen mentek keresztül. Még az egyébként extroveltált, rendkívül kommunikatív gyerekek is sokat fejlődtek, megtanulva, hogyan viselkedjenek, szerepeljenek kamera előtt, felvétel közben. A videókészítés, a vlogolás formálta, átalakította gondolkodásukat, egymáshoz való viszonyukat, önértékelésüket” – értékelte a pilot programot dr. K. Nagy Emese, a pilot programban résztvevő hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola igazgató asszonya.

Jobb esélyekkel indulhatnak

„A Vodafone-nak van egy víziója, ez a Gigabit Magyarország. Ennek a víziónak része, hogy mindenki belép a digitális világba, amelyben a technológiának és az innovációnak köszönhetően jelentősen javul az életminőségünk. A Digitális Iskola Program célja, hogy ezt az esélyegyenlőséget megvalósítsa és olyan digitális tudást nyújtson a résztvevő diákoknak, mely segítségével a munkaerőpiacon is jelentősen jobb esélyekkel indulnak. A tanárok kulcsszerepe vitathatatlan, őket külön köszönet illeti emiatt, ennek is köszönhető, hogy a második fázisban még nagyobb figyelmet szentel nekik a program” – mondta el dr. Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország Vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese.

– ÉM –








hirdetés




hirdet�s