Vizsgálják, mi legyen az Avas szállóval

A Bortanya és az Avas szálló
A Bortanya és az Avas szálló
Miskolc – Avas szálló, Bortanya, Hunyadi utca 3. szám: ezeket az ingatlanokat idén vette a város.

„A közel 200 négyzetméteres Bortanyát a hozzátartozó pincerendszerrel 26 millió forintért vásárolta meg a város” – tudtuk meg Koczák Szilvia városházi szóvivőtől. Az önkormányzat ugyanis több ingatlant vett az idén, azzal a céllal, hogy szállodaként, vendéglátóhelyként hasznosítja azokat. Az egyik ilyen a Bortanya, amiről így tájékoztatta lapunkat a szóvivő: „Ez az anyagi áldozatvállalás illeszkedik ahhoz a városfejlesztési stratégiához, ami azt a célt szolgálja, hogy nemcsak Miskolc történelmi örökségei, de a turisztikailag fontos ingatlanok is visszakerüljenek a város birtokába, hogy azok régi fényükben tündököljenek. A Bortanya már mostani állapotában is fogadhatja a vendégeket, az érdeklődők már meg is tekinthették azt az idei Borangoláson.

Nincs adásvétel

Az épület felszereltsége azonban hiányos, ezt pályázat útján szeretné fejleszteni a város. A legfontosabb szempont az, hogy mind a turisták, mind a miskolciak megismerjék és megszeressék az egykor sokak által kedvelt épületet”.

A Hunyadi utca 3. szám alatti épületről korábban – miután az Avas szállót megvette a város – azt nyilatkozta dr. Kriza Ákos polgármester: „A vásárlás még nem eldöntött, hiszen teher van az ingatlanon, és azt is vizsgálni kell, hogy a mellette található épülettel (Hunyadi utca 5.) lehet-e együtt hasznosítani”.

Koczák Szilviától most megtudtuk, a tárgyalások még azóta is folynak, de az adásvétel még nem jött létre.

Mi a helyzet az Avas szállóval, amit 155 millió forintért vásárolt vissza Miskolc, van-e ötlet, lehetőség, hogy rendbe hozassa a város? – kérdeztük. „Sok évbe telt, amíg az Avas szálló ismét a város tulajdonába került, azóta kevés idő telt el. A szakemberek még vizsgálják a lehetséges hasznosítási lehetőségeket” – válaszolta a szóvivő.

ÉM-NSZR


Mi a terv a Bortanyával, az Avas szállóval?

Miskolc – Miskolc több ingatlant is vásárolt az idén, amiket vendéglátó-, vagy szálláshelyként hasznosítana. tovább »