Vizsgálati fogságban az amerikai igazságszolgáltatás elől hazaszökött szerb kosarazó

Belgrádban vizsgálati fogságba helyezték Miladin Kovacsevics szerb kosarazót, aki ellen Amerikában már eljárást indítottak, amiért súlyosan bántalmazta az egyik amerikai állampolgárságú diáktársát. Kovacsevics azonban – miután szülei kifizették a százezer dolláros óvadékot – hazaszökött Amerikából. A New York-i konzulátuson ugyanis a bevont útlevele helyett új úti okmányokat adtak ki. Most Belgrádban Szlobodan Nenadovics volt konzult is előállították és vizsgálati fogságot rendeltek el számára. Előzőleg Igor Milosevics helyettes konzult is menesztették, és ugyancsak felelősségre vonják.

A bűncselekmény még májusban történt a New York állambeli Binghamtonban. Az igen erős fizikumú Kovacsevics egy bárban barátja barátnőjének a védelmére kelve szinte agyonverte egyik diáktársát, bizonyos Bryan Steinhauert, aki mostanáig kómában volt, és nem lehetett tudni, hogy életben marad-e.

Az amerikai hatóságok őrizetbe vették, és eljárást indítottak Kovacsevics ellen, de több hetes vizsgálati fogságot követőn óvadék ellenében lehetővé tették számára, hogy szabadlábon védekezhessen. De bevonták útlevelét, hogy ne távozhasson az Egyesült Államokból.

Kovacsevics azonban a helyi szerb konzulátuson el tudta intézni, hogy bevont útleve helyett ideiglenes úti okmányokat adjanak ki, és azokkal júniusban gond nélkül hazautazott a vajdasági Kulára az amerikai tilalom ellenére is.

Az amerikai hatóságok azonban nem hagyták annyiban a dolgot, követelték, hogy a vádlott térjen vissza, és álljon az igazságszolgáltatás elé. Kovacsevics és szülei erről hallani sem akartak. A szerb hatóságok pedig erre nem kényszeríthették, mivel a szerb alkotmány nem teszi lehetővé a szerb állampolgárok kiszolgáltatását külföldi országoknak. Több amerikai szenátor, sőt maga Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter is szót emelt Belgrádnál, és figyelmezették az amerikai pénzügyi támogatások megvonására is.

Közben feltehetőleg valami megoldás születhetett, mert tegnap Kovacsevicset és Nenadovics konzult előállították, és nem sokra rá vizsgálati fogságba is helyezték mindkettőjüket. Az amerikai követségen cáfolták, hogy az amerikai igazságszolgáltatás átadta volna az ügyet a szerb bíróságnak, hanem csak a peranyag fotómásolatát küldte meg a bizonyító eljárás miatt. Ám ennek alapján a szerb igazságszolgáltatás bűnvádi eljárást indíthat Kovacsevics, és a hivatali helyzetükkel visszaélő konzulok ellen.

A júliusban kiadott nemzetközi Interpol-körözés azonban továbbra is érvényben van.








hirdetés










hirdet�s