Vizsgálat indul a szalkán kokit osztó nagyecsedi polgármester-jelölt ügyében

Nagyecseden már azt beszélik, el is bocsátották állásából azt a fideszes polgármester-jelöltet, aki két hete egy helyi lakossági fórumon azt mondta: kokit és nyaklevest is oszt diákjainak a mátészalkai középiskolában, ahol tanít. Mint a Független Hírügynökség hétfőn megtudta: a hírből csak annyi igaz, hogy az iskolában belső vizsgálat indul a tanár kampányhangulatban tett kijelentése miatt.

Mint arról a napokban beszámoltunk: egy helyi lakossági fórumon felvett videó tanúsága szerint kokit és nyaklevest is oszt diákjainak a tanárként dolgozó nagyecsedi fideszes polgármester-jelölt. Szűcs Gusztáv, a FIDESZ-KDNP jelöltje a felvételen azt mondja: “nálunk még a Barossban azért egy-egy koki elcsattan, a gyereket is nyakon ütjük.” A Független Hírügynökség kérdésére a tanár pénteken elmondta: nincs mit szégyellnie az elhangzottak miatt. Munkájával kapcsolatban soha semmilyen kifogás nem merült fel, se a diákok, se a szülők részéről.

“Belső vizsgálatot rendelek el még ezen a héten” – közölte a Független Hírügynökség érdeklődésére hétfőn Bugya László, a mátészalkai Baross László Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Iskola igazgatója, aki elmondta: meg fogja hallgatni az ügyben érintett tanárt, illetve a diákönkormányzat vezetőjét is. Hozzátette: három éve vezeti az intézményt, de sem a szülőktől, sem a diákoktól nem hallott még olyat, hogy a kolléga bántott volna egyetlen gyereket is. Úgy fogalmazott: “azt érzem, hogy a kampány része a felfokozott hangulat, amelyben a kijelentés elhangzott. Ami rám tartozik ebből, az a belső vizsgálat, amelynek eredményéről várhatóan két hét múlva tudok beszámolni.”








hirdet�s