VIZES-VB: Csütörtökön megszületett az első magyar érem – összefoglaló

Cseh László nagyszerű teljesítményével csütörtökön megszületett az első magyar érem, egy bronz a 12. FINA Világbajnokságon, Melbourne-ben. Cseh mellett Kerékjártó Tamás is képviseltette magát a 200 méteres vegyesúszás döntőjében, ő a hatodikként zárta a számot. Mindkét magyar úszó kvótát szerzett a 2008-as Olimpiára. A 200 vegyest egyébként Michael Phelps nyerte, nem meglepő módon megint saját korábbi világcsúcsát megdöntve.

A magyar női vízilabda válogatott viszont kikapott az elődöntőben, hosszabbításban az Egyesült Államoktól, így “csak” a bronzéremért játszhatnak szombaton az Oroszország-Ausztrália elődöntő vesztesével.

Gyurta Dániel döntőbe jutott a férfi 200 méteres mellúszásban. Az Athéni Olimpián ugyanebben a számban ezüstérmes Gyurta ezúttal legjobb hetedikként jutott a fináléba. Bodor Richárd már a seejtezőkben elbúcsúzott a számtól.

A férfi 100 méteres gyorsúszásban két világbajnok is született, ugyanis az olasz Magnini és a kanadai Hayden is egyszerre ért be, így megosztva kapták az aranyérmet. A női 200 méteres pillangón hazai aranyérem született Jessicah Schipper révén, aki a szám világcsúcstartója is egyben 2006 augusztusa óta.

Az amerikai Leila Vazirinek sikerült megúsznia a szerdán felállított világcsúcsát, pontosan ugyanazzal az idővel. Ez a teljesítmény elég volt a női 50 méteres hátúszás aranyérméhez is.
A női 4×200 méteres gyorsváltóban az amerikai csapat új világrekorddal lett aranyérmes. Az amerikai négyes a német váltó tavaly, a Budapesti Eb-n felállított rekordját adta át a múltnak. A németek másodikok lettek.

Az Egyesült Államok átvette a vezetést az oroszoktól az éremtáblázaton, Kína továbbra is harmadik. Magyarország Cseh Lászlónak köszönhetően megszerezte első érmét, ezzel jelenleg 21. a tabellán.

12. FINA-világbajnokság, Melbourne
Az éremtáblázat élmezőnye a csütörtöki versenynap után:
1. Egyesült Államok 11 arany 8 ezüst 3 bronz
2. Oroszország 11 4 5
3. Kína 9 5 1
4. Ausztrália 4 2 9
5. Franciaország 3 1 2
6. Németország 2 4 3
7. Kanada 1 3 0
8. Olaszország 1 2 3
9. Tunizéia 1 1 0
10. Dél-Afrika 1 0 1
10. Dél-Korea 1 0 1
10. Ukrajna 1 0 1
….
21. Magyarország 0 0 1








hirdet�s