Vívó-vk – Somfai Péter bronzérmes Bernben

Bern – Somfai Péter a harmadik, Berta Dániel pedig a hetedik helyen végzett a férfi párbajtőrözők berni világkupa-versenyén, amelyen 261 vívó indult.

A hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint hat magyar szerepelhetett a főtáblán, ahova az idén világbajnok Imre Géza, illetve az ugyancsak idén Eb-bronzérmes Boczkó Gábor a világranglistán elfoglalt helyezése alapján kiemeltként, Somfai, Berta, Siklósi Gergely és Szényi Péter pedig a selejtezőből került fel.

A két kiemelt magyar az első fordulóban kikapott, de ennek most nem volt különös jelentősége, mivel az elsődleges cél az, hogy a válogatott szerezzen kvótát a riói olimpiára, ehhez pedig már vasárnap szükség lenne kiemelkedő eredményre. Négy csapat világkupa-verseny van még hátra, jelenleg a hetedik a ranglistán a magyar válogatott és a legjobb ötbe kell kerülnie. A franciák és az ukránok biztos kijutónak számítanak, a többi helyre szoros a verseny a németekkel, oroszokkal, svájciakkal és az olaszokkal.

Szényi és Siklósi ugyancsak az első fordulóban fejezte be szereplését, Somfai és Berta viszont eredményesen vívott és szépen menetelt előre. Mindkettőjüket a holland Bas Verwijlen állította meg, Bertát a negyeddöntőben 15-10-zel, Somfait pedig az elődöntőben hosszabbításos asszóban, 13-12-vel.

Berta életében először jutott felnőtt vk-n a legjobb nyolc közé, míg Somfainak volt már korábban hasonló eredménye kétszer, de a svájcinál kevésbé színvonalas versenyeken.

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából