Vívó-vk – Boczkó Tallinnban, Szász Nancsingban ötödik

Budapest – Boczkó Gábor Tallinnban a férfi, míg Szász Emese Nancsingban a női párbajtőrözők világkupa-versenyén végzett az ötödik helyen.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint Boczkó a főtáblán német, dán, majd cseh riválist vert könnyedén és jutott be a nyolc közé, ahol aztán megállította őt a franciák világranglista-vezetője, Gauthier Grumier (9-15). A viadalon a világbajnok Imre Géza szintén jól vívott, s egészen a nyolcaddöntőig jutott, ahol a japán Ujamától kikapott (8-15).

A 280 párbajtőrözőt felvonultató tallinni mezőnyben Boczkó és Imre mellett még Bányai Zsombor vívhatott a 64-es főtáblán, melynek első körében éppen Grumier-től kapott ki.

A nők nancsingi viadalán Szász – ahogy az első őszi, legnanói vk-n, most is – kiválóan szerepelt, a főtáblán előbb a brazil színekben szereplő Takács Emesét, majd egy amerikai és egy észt versenyzőt győzött le, s került a nyolc közé. Ott szintén jól teljesített, a ranglistaelső román Ana Branzával végletekig kiélezett asszót vívott, végül egyetlen tussal, 11-10-re kapott ki.

A 180 vívó részvételével rendezett egyéni viadalon Révész Júlia került fel a főtáblára, ahol a második körben, a 32 között szenvedett vereséget.

A magyar szövetség híre szerint az újabb kiváló vk-szerepléssel Szász szinte már biztos olimpiai résztvevőnek mondható, ugyanakkor még a csapatnak is van némi esélye a kvalifikációra. Amennyiben ez sikerülne, Rióban három magyar szerepelhetne az egyéni versenyben.

A férfiaknál Boczkó és Imre áll kiváló helyen a ranglistán, ám ha csapatban nem tud indulási jogot szerezni Magyarország, akkor csak egyikük lehet majd ott a játékokon. A magyar válogatott helyzete nem reménytelen, ám a kijutáshoz jól kell szerepelni a hátralévő vk-versenyeken, elsőként a vasárnapi tallinni versengésben, melyben a csehekkel vívják majd Imréék a nyolcaddöntőt.

A női csapat vasárnap Tajvannal mérkőzik a 16 közé kerülésért, siker esetén pedig az amerikaiakkal találkozik.

– MTI –



Sporthírek