Vívó-vb – Negyeddöntős a női kardválogatott, 11. a férfi tőrcsapat

Budapest/Vuhszi – Magabiztosan nyert csütörtöki mérkőzésen, ezzel negyeddöntőbe jutott a magyar női kardválogatott a kínai Vuhsziban zajló vívó-világbajnokságon.

A Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta trió 12 tussal verte a japánokat, így a magyar csapat készülhet a pénteki folytatásra, amikor az olaszokkal mérkőzik az elődöntőért.

Az együttes negyedik tagja, László Luca nem vívott a japánok ellen.

A magyar férfi tőrcsapat a 11. helyen végzett. A Dósa Dániel, Frűhauf Benjámin, Mészáros Tamás, Németh András alkotta válogatott először szoros küzdelemben legyőzte a brazilokat, majd a negyeddöntőbe jutásért rendezett összecsapáson simán kikapott az amerikaiaktól.

A 9-16. helyekért zajló csatározások során a magyarok szép eredményt elérve öt tussal verték a német csapatot, amelyben ott volt a négyszeres egyéni világbajnok Peter Joppich és a pekingi olimpiai aranyérmes Benjamin Kleibrink is. Ezután vereséget szenvedtek a britektől, végül egy tussal jobbnak bizonyultak az ausztráloknál.

Eredmények a vb honlapjáról:

női kard csapatverseny:

a 16 között:
Magyarország-Japán 45-33

férfi tőr csapatverseny:

a 32 között:
Magyarország-Brazília 45-43

a 16 között:
Egyesült Államok-Magyarország 45-26

a 9-16. helyért:
Magyarország-Németország 45-40

a 9-12. helyért:
Nagy-Britannia – Magyarország 45-38

a 11. helyért:
Magyarország-Ausztrália 45-44

-MTI-