Helyi közélet

2010.08.30. 19:06

Ha összecsuklik mellettünk...

<p>Pánik, kapkodás, hozzá nem értés. Egy konkrét rendezvényen tapasztaltak alighanem általános tanulságokkal szolgálnak. Dr. Breitenbach Géza, az Országos Mentőszolgálat észak-magyarországi regionális orvosigazgatója megerősíti e feltételezést.</p>

Még friss bennem az élmény. Egy több száz fős, országos rendezvény egyik mesterségbemutatóján az szemlélődők gyűrűjének közepén imént még vígan kovácsoló ember átadja a kalapácsot egy másik vállalkozó kedvű érdeklődőnek, hadd próbálja ki ő is, majd visszalép a nézelődők gyűrűjébe, s összecsuklik. Ismét ő kerül a figyelem középpontjába, csak a hangulat változik meg egy csapásra.

Mindenki segíteni szeretne, csak épp nem tudja, mit kéne tenni. Többen megpróbálják talpra állítani, persze nem sikerül, aztán valaki kerít egy sörpadot (összecsukhatóst), felrángatják rá az alélt testet. Egy férfi hideg ásványvizet kerít, s locsol a padlizsánszínűvé vált arcra, van, ki orvosért kiált, be is mondják a hangosbemondón, s hívják a mentőket is. Az előkerülő – van, aki tudni véli – fül-orr-gégész lábujjhegyre ágaskodva hozzálát nyomkodni az idős ember mellkasát (addig is nyomkodta már valaki), a sörpad egyenletesen rugózik bele. Hol a szájába fújnak az egyre sötétebbre váló embernek, hol az orrába, de el-elfelejtik befogni a másik légzőnyílást. A szakorvos időnként kiadja az ukázt, hogy fordítsák oldalra a fejét, töröljék ki a száját, aztán folytatódik, ami addig.

A tömeg körbeáll, levegőt is alig enged. Kiegyenesített kaszával közeledik valaki, „csak nem eret akarnak vágni rajta?!”, de nem, a legelőre tartanak, hogy a kasza hegyére tűzött zászlóval jelt adjanak a mentőhelikopternek. Fél óra múlva meg is érkezik, személyzete mindent bevet, injekció, defibrillátor, infúzió. Úgy az esetet követő két óra múlva a hangosbemondón közlik a halálhírt.

Az eset nem a mi megyénkben történt, ám alighanem jelenség: nemigen tudunk mit kezdeni hasonló esetben. Dr. Breitenbach Géza, az Országos Mentőszolgálat észak-magyarországi regionális orvosigazgatója megerősíti a feltételezést.
– Az újraélesztés sok ember által túlmisztifikált esemény, sokan félnek tőle, néhányan tudják mit kell tenni, de a legtöbben nem. Még sokszor a szakemberek is elbizonytalanodnak. Ráadásul folyamatosan változik az újraélesztés metodikája is, amit szakmai csoportok dolgoznak ki. Volt idő, amikor 5, korábban 3 mellkasnyomás után kellett egy befúvást alkalmazni. Legújabban 30 mellkasnyomás után 2-szer fújunk – tudjuk meg tőle.

Az orvosigazgató nagy eredménynek tartja, hogy idén januártól a jogosítvány megszerzésének feltétele a Magyar Vöröskereszt előtti, újraélesztésből tett vizsga.
– Azt, hogy mennyire hadilábon állunk az újraélesztéssel, bizonyítja, hogy még háziorvos kollégák is kérték, hogy tartsunk belőle oktatást számukra. De vannak rendelőintézetek és kórházak is, amelyek éltek e lehetőséggel, s ennek nyomán újraélesztő csoportokat szerveztek az intézményen belül - árulta el dr. Breitenbach Géza.

Kérdésünkre, mennyi időn át érdemes kísérletezni az újraélesztéssel, megtudtuk, hogy akár másfél órán át is reménnyel kecsegtethet. Főként kisgyermek, vízbefúlt vagy lehűlt embernél. De csak abban az esetben érdemes újraélesztést végezni, ha biztos, hogy 4 percnél több idő nem esett ki. Ha ugyanis ezen időn túl kimaradt a keringés, még ha újra is indul a szív, az már egy agyhalottban dobog. A 4 percen túli oxigénhiány ugyanis visszafordíthatatlan agykárosodással jár.

A tapasztaltakra visszatérve tisztáztuk azt is: sok minden látott-hallott félismeret keveredett ez esetben. A száj törlésére csak akkor van szükség, ha idegen tárgyat találunk benne. Akkor azt el kell távolítani egy törlővel (ne papírzsebkendővel!), de rendszeres törölgetésre nincs szükség, ráadásul a garat sérülését okozhatja. Oldalra fordítani akkor kell a beteget, ha mozog a mellkasa, de eszméletlen. Az újraélesztésnek pedig feltétele, hogy kemény alapon kezdjük el. Legtöbb esetben a legkézenfekvőbb megoldás a földre fektetés. Ha tömeg van, nem árt, ha az újraélesztési ismereteinket határozottság is társul: utasítani kell a többieket mit tegyenek, illetve mit ne.

Lépésről lépésre

1. Meg kell győződni, hogy szükség van-e az újraélesztésre. Mozog-e a mellkas, érezzük-e, hogy ver a nyaki főütőér. (Ha rosszul ítéljük meg, még mindig kisebb bajt okozunk a szükségtelen újraélesztési próbálkozással, mint ha meg se kísérelnénk.)
2. Ismételt mellkasnyomásokkal a cirkuláció biztosítása.
3. Következik a befúvás (lehet szájba, lehet orrba, lehet váltogatva is, de a másik légzőnyílást be kell fogni).

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában