Helyi közélet

2013.04.09. 23:29

Harc a legjobb iskolákért

Miskolc - A szülőknek az is fontos, hogy ne járjon gyerekük iskolájába sok hátrányos helyzetű tanuló.

Miskolc - A szülőknek az is fontos, hogy ne járjon gyerekük iskolájába sok hátrányos helyzetű tanuló.A Szabó Lőrinc Általános Iskola bejárata előtt hétfőn reggel már fél 8-kor sorakoztak a szülők és a nagycsoportos óvodások. Beiratkozásra jöttek, hiszen az idén a szokásostól eltérően nem április végén, hanem április elején kellett jelentkezni az általános iskolákba.

Alapműveltség

Mi a szülőket faggattuk arról, mit szólnak az oktatást érintő változásokhoz. Vass Edit rajzos-angolos osztályba íratta be kisfiát. Az édesanya úgy véli: nem probléma a kötelező hit- vagy erkölcstan bevezetése. Mint mondta, a Biblia ismerete az alapműveltséghez tartozik. Kérdeztük azt is, mit szól ahhoz, hogy az idén azok a gyerekek is tankötelesek, akik nyáron töltik be a 6. életévüket. Erről az a véleménye, hogy „gyereke válogatja”. Aki elég fejlett az iskolához, azt kár visszatartani, aki viszont nem iskolaérett, még maradhat az óvodában. Neki ezzel nem volt problémája, mivel mindkét gyermeke őszi születésű. Arról is érdeklődtünk, nem tartanak-e a szülők attól, hogy az egyházi iskolák szaporodása miatt egyre több hátrányos helyzetű gyerek kerül majd az állami iskolákba. Edit úgy válaszolt: ettől nem fél. Tapasztalata szerint minden iskolában vannak hátrányos helyzetű gyerekek, és ez jó is, hiszen a jobb körülmények között nevelkedő gyerekek előbb vagy utóbb úgyis találkoznak velük az életben.

Frigyik Rita is a kisfiát jött beíratni. Vele csak egy pár szót tudtunk váltani, mert nyílt az ajtó, és mennie kellett a beiratkozás hivatalos részét intézni. Annyit azért elárult: az iskolaválasztás egyik szempontja volt, hogy csupa jót hallott erről az intézményről, és szerencsére a közelben laknak. A másik fontos érv, ami mellette döntött, hogy magas szintű nyelvoktatás folyik az intézményben. Aztán kissé szégyenlősen teszi hozzá, hogy számára, de sok szülő számára az is fontos, hogy ne legyen sok hátrányos helyzetű diák az iskolában.

Nem látnak jó példát

Sallai Zsuzsanna már végzett kisfia beíratásával. Mint mondta, örül annak, hogy bevezetik szeptembertől a hit- és erkölcstant. Úgy fogalmaz: „kell egy kis nevelés a mai gyerekeknek.” Az iskolakötelezettség korhatárának változása őket nem érinti. Igaz, hogy kisfia augusztusi, de már 7 éves lesz a nyáron. Véleménye szerint nem az életkornak, hanem a fejlettségnek kell döntenie. Az édesanya hozzáteszi: a hátrányos helyzetű gyerekeknek sokat segítene, ha egyházi iskolákban nevelnék őket, hiszen számukra épp az a probléma, hogy otthon nem látnak jó példát.

ÉM-HE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában