2010.09.01. 10:03
Nézőpont: Becsengető
<p><em>Huszonháromezer a két gyerek tankönyve, és nagyjából ugyanennyit költöttünk füzetekre, tolltartóra, új fekete cipőre és szoknyára, táskákat még csak nem is vettünk.</em><strong>Hajdu Mariann jegyzete</strong>.</p>
Az agyam napok óta kalkurátorként működik, számolgatom, mire kell még pénz, szerintem már kevésre futja. Az előkészületeknek viszont mára vége. Új élet kezdődik. Először is a lányoknak: nem lehet reggelenként fél 9-ig aludni. Aztán nekem: mit adok tízóraira, viszik-e magukkal a tornazsákot, megvettem-e a citromot az uzsonnára csomagolandó teához. És mindnyájunknak: korábban kell reggel indulni, hiszen ilyenkor menetrend szerint jelentkeznek a forgalmi dugók.
Majd jönnek az első házi feladatok, megtanulandó versek, angol szavak. A hatodikos Lili tudom, hogy rutinos, a harmadikos Eszti azonban már most izgul. Anya! Mi lesz velem, ha az idén már lehet buktatni? Kérdezi a minap (újságíró gyereke, hallgatja a híreket), és nehezen érti meg, hogy mivel eddig kitűnő volt, így nem kell, hogy emiatt fájjon a feje. Az idei tanév nagy újdonsága ugyanis, hogy az alsósok is kapnak jegyeket, év végén pedig osztályt ismétel, aki nem teljesíti a minimumkövetelményeket.
De hol van még az év vége? Most csengettek be. És sajnos – a lányaim legalábbis így látják – az őszi szünetig is sokat kell még aludni.
