Helyi közélet

2016.12.11. 18:58

Sztárokkal motiválták a tornanádaskai fiatalokat

Tornanádaska - Krisztián és Lacika személyes példájukat állították az iskolások elé.

Tornanádaska - Krisztián és Lacika személyes példájukat állították az iskolások elé.

Mindent elkövet Tornanádaska polgármestere annak érdekében, hogy rábírja a gyerekeket a tanulásra és meg tudja őket győzni arról, van jövője annak, aki többet akar és továbbtanul. Így motivációs előadásokat is „bevet” a cél érdekében. November végén a felújított egykori laktanya épületébe várták a nyolcadik osztályosokat és az érdeklődőket, hogy – ahogy a programot szervező Beri Tamás mondja – egy kis útravalót kapjanak.

A meghívott vendégek Zámbó Krisztián és az Ének iskolájában feltűnt Ruby Lacika voltak, akiket nagy szeretettel és lelkesedéssel fogadtak a helybeliek.

Miért fontos

A két énekes és a polgármester arról beszéltek a gyerekeknek, hogy miért fontos a tanulás, a „jó ész”, ha vinni szeretnék valamire az életben. Krisztián és Lacika személyes példájukat állították a fiatalok elé, bizonyítva, hogy ha vannak céljaik, és azért hajlandóak mindent megtenni, akkor azt el is érhetik. Természetesen egy kis zenélés, autogramosztás és a közös fotózás sem maradt el a rendezvény végén.

- ÉM-HI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában