Vitelki az edzőkérdésről, edzőségről

Vitelki Zoltán, a DVTK megbízott vezetőedzője
Vitelki Zoltán, a DVTK megbízott vezetőedzője - © Fotó: Homoky György
Miskolc – Vitelki Zoltánt a DVTK életének csütörtöki fontos eseményéről, a júniusban érkező új edző, Bekő Balázs szerződtetéséről kérdeztük.

– Nem egy egészséges állapot, de rövidre zárom: lezártam volna úgy, hogy bejelentjük a vezetőedzőt, és stop – mondta az Észak-Magyarországnak Vitelki Zoltán. – Innentől a többi csak negatív dolog, egy emberét, pontosabban a szakmai stábét nehezíti meg. Benne van ez a játékos fejében, és itt jön az általam vélt profizmus, aminek egy labdarúgóban lennie kell.

A szakvezető azt is megjegyezte, hogy ez a hír a felkészülésben akár még zavaró is lehetne, de eddig erre utaló jeleket nem látott. A megbízott vezetőedzőt arról is megkérdeztük, hogy a múlt héten, az általa emlegetett önálló munkavégzésre – információnk szerint – a DVTK jelenlegi U21-es csapatára épülő, NB III-ban indítani szándékozott formációval lesz-e, lehet-e lehetősége, amire azt válaszolta, hogy szó van erről, de jelen pillanatban ez még csak egy terv. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy az NB I-es kispadoktól Vitelki Zoltánt jelenleg elválasztó Pro-licences edzői minősítést (ez a feltétele az élvonalbeli munka vállalásának), mikor szerezheti meg. Az érintett ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy tavaly indult ilyen tanfolyam, de erre nem jelentkezett, és csak két év múlva, 2017-ben lesz a következő.

ÉM-BCS


Játékosok mondták az új edzőről

Takács Tamás: – Bekő Balázs szerződtetéséről a sajtóból értesültünk, mi profi játékosok vagyunk, a saját feladatunkra kell koncentrálni, most arra, hogy megoldjuk a Győr elleni meccset. Ezen kell a lehető legjobb eredményt elérni.


Egerszegi Tamás: – A leendő vezetőedző szerződtetésétől függetlenül, nekünk a bajnokságból hátralévő három meccsre kell koncentrálunk. Én személyesen nem ismerem Bekő Balázst, de biztos jó döntés, hogy ő lesz itt nálunk, mert jó eredményei vannak.









hirdetés