Az MSZP miskolci frakciójának sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagált tegnapi közleményében Kiss János, a Fidesz-frakció elnöke. Dr. Simon Gábor MSZP frakcióvezető előző nap kifogásolta, hogy a színházigazgató választás során névszerinti szavazást kért a polgármester, másrészt arról is beszélt, hogy hiába kérte a város vezetésétől, fogjanak össze az egyetemi keretszámok kapcsán, és együtt terjesszék a módosító javaslatot a kormány elé, ez nem történt meg. (Az ügy előzménye, hogy a kormánydöntés alapján sem a jogi, sem a közgazdasági karon nem indul államilag finanszírozott képzés a következő tanévben.)
Dr. Kiss János közleményében az utóbbi téma kapcsán dr. Kocziszky György, a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja szavait idézte: egyetemünknek ezen a karán várhatóan nem fog csökkenni az évente 250-300-as hallgatói létszám, mert erre a képzésre eddig is többségében költségtérítéses rendszerben tanulók jelentkeztek. Sőt azzal, hogy igyekeznek alacsonyan tartani a költségtérítéses képzés díját, tekintettel például a fővároshoz képest alacsonyabb megélhetési költségekre, akár még a hallgatói létszám emelkedésére is számítani lehet. ”
A színházigazgatóválasztás kapcsán a nagy horderejű döntés miatt dr. Kiss János szerint indokolt volt a név szerinti szavazás. Dr. Simon Gábor azon kifogására, miszerint a közgyűlés előbb szavazott az igazgató személyéről, és csak utána alakította át gazdasági társasággá a színházat, úgy reagált, hogy a törvényi előírásoknak megfelelően cselekedtek.
Dr. Kiss János közleményére viszontközleményben reagált tegnap dr. Simon Gábor. Ebben úgy fogalmaz, hogy nem értik, miért nem érti politikustársa, miért baj, hogy a joghallgatóknak 350 ezer forintot, a közgazdászoknak 310 ezret kell fizetnie egy félévre. „Azt javasoljuk Kiss Jánosnak és frakciójának, hogy (…) nézzen szembe a tényekkel: politikájukkal kiszorították a szegény gyerekeket a felsőoktatásból!” „Azt pedig, hogy irtózik a személyi kérdésekről szóló titkos szavazástól – amely pedig a demokratikusan működő rendszerek sajátossága – megértjük: kézi vezérléssel működő pártoknál nagy luxus az ilyesmit megengedni” – olvasható a közleményben.
ÉM