Viszonylag nyugodt Walpurgis-éj – készenlétben a rendõrség a május 1-i demonstrációk miatt

Nagyobb rendbontások nélkül ért véget a Walpurgis-éj Berlinben. A május 1-ét megelõzõ este ugyanis a békés mulatozás gyakran erõszakba torkollik.

Berlin több kerületében is a rendõröknek kellett közbelépniük, ám idén viszonylag könnyû volt feloszlatni a tömeget, nagyobb összecsapások sem voltak. Egy szélsõjobboldali kocsmánál volt feszült a helyzet, ahova sok baloldali fiatal vonult ki tüntetni. A demonstrációk alatt kövekkel, üvegekkel dobálták meg a rendõröket. Egy szélsõjobbos fiatalembert õrizetbe vettek, mert náci karlendítéssel üdvözölte barátait.

Szombaton azonban már komoly összetûzésekre számítanak a német fõváros rendõrei. Május 1-én már hagyományszámba mennek az összecsapások a szélsõbalos demonstrálók és a hatóság között. Ilyenkor Berlin Kreuzberg negyedébõl mindenki igyekszik biztonságos helyre vinni autóját, nehogy felgyújtsák vagy összetörjék a tüntetõk.

Szombat délelõtt 11-tõl várható az elsõ nagyobb feszültség Berlinben. A szélsõjobboldali NPD mintegy 3000 ezer fõs felvonulást tart a belvároshoz közel. A Bild címû újság szerint az ellentüntetõk legalább 10 ezren lesznek, köztük több parlamenti párt prominensei is. Ott lesz a tüntetésen a parlament elnöke, a szociáldemokraták, a Baloldal és a Zöldek vezetõi is. Tavaly a szélsõjobboldaliak nem tudták megtartani majálisukat Köpenick városrészben, mert a baloldali tüntetõk elfoglalták a gyorsvasút állomását, órákra megbénították a közlekedést a kerületben.

Késõ délután a baloldaliak, autonómok tartják meg szokásos felvonulásukat Kreuzbergben. A programok már reggel óta tartanak. A rendõrség azt mondta: keményen fellép a randalírozók ellen. Berlinnek csak ebben a kerületében 6000 rendõrt vetnek be.
– Független Hírügynökség –

Címkék: ,







hirdet�s