Viszlát Michel!

Michel Maki
Michel Maki
Ami a DVTK játékoskeretét illeti: a hétfői edzőmeccs után két ügy végére került pont.

Dlusztus Imre, a csapatot működtető cég ügyvezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy a brazil védő, Dedé után az olasz állampolgárságú csatár, Michel Maki sem lesz a piros-fehérek játékosa, tőle is elköszöntek. Ezzel ellentétes pályát fut a szerb kapus, Drasko Vojinovic. A legutóbb az NB II-es Integral-DAC csapatában szerepelt 21 éves hálóőrrel már volt előszerződése a DVTK-nak, amit a játékos sérülésből történt felépülése után véglegesítettek, vagyis immár ő is hivatalosan a keret tagjának számít.

– Elviekben jelenleg 32 fős kerete van a DVTK-nak, amibe nem sorolom bele Tchanát, Szabó V.-t és Czékmányt – mondta Dlusztus Imre. – 26-27 főből állhat majd a csapat 2007/08 évi kerete, vagyis néhány játékost valószínűleg kölcsön fogunk adni. Hogy kiket, arról még az NB III-as csapatunk leendő edzőjével is jó lenne egyeztetni, de mivel Földesi Károly távozása miatt ezt a poszt még betöltetlen, így előbb a tartalék együttes szakvezetőjét kellene megtalálni.

A DVTK jelenlegi kerete

Az előző szezonban is DVTK-ban szerepeltek

Kapusok:
Köteles László,
Kövesfalvi István.
Mezőnyjátékosok:
Sebők Vilmos,
Vida Gergely,
Kállai Norbert,
Kerényi Gábor,
Djordje Kamber (szerb),
Lakatos Béla,
Lipusz Norbert,
Florin Pelecaci,
Szélpál Tamás,
Dane Trbovic (szerb),
Pintér Zoltán,
Homma Kazuo (japán),
Kleiber Dávid.

Az előző szezonban a DVTK-Holcim NB III-as csapatában szerepeltek:

Mezőnyjátékosok:
Kovács Ádám,
Orlóczki Krisztián,
Bokros Tibor,
Horváth Szabolcs.

Kölcsönadásból visszatértek a DVTK-hoz:

Kapus:
Vass Tamás (Felsőzsolcáról).
Mezőnyjátékos:
Menyhért Gergő (Bőcsről).

Új igazolások:

Kapusok:
Somodi Bence (Vecsés),
Drasko Vojinovic (szerb, Intergral-DAC).
Mezőnyjátékosok:
Gohér Gergő (Szolnok),
Kreizler Károly (Szeged),
Boris Milicic (szerb, Javor Ivanjica),
Srdjan Stanic (szerb, Hajduk Kula),
Duska Vranesevic (szerb, Jedinstvo Bihac),
Euloge Ahodikpe (francia, Pápa),
Takács Péter (MTK).
+ Búrány Zoltán (Szeged) és Gahwabi Nebil (Szeged), akik még nem csatlakoztak a kerethez.

A kerettel edzők, szerződéssel még nem rendelkezők:

Kapus:
Czékmány József (egy olasz csapatból).
Mezőnyjátékosok:
Szabó Viktor (Vác),
Jimmy Jones Tchana (egy francia csapatból).

 

  • Névsorolvasás a DVTK-nál
    Összeállítás arról,, hogy ki érkezett, ki érkezhet még, ki távozott és hová, kik azok, akik a DVTK-nál próbálkoztak, vagy akár csak felmerült a nevük.








hirdet�s