Visszavonták a diákot bántalmazó kaposvári iskolaigazgató kinevezését

Kaposvár, 2012. október 16., kedd (MTI) – Visszavonták annak a kaposvári iskolaigazgatónak a kinevezését, akit egy diák bántalmazása miatt jogerősen pénzbüntetésre ítéltek – közölte Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna, a somogyi megyeszékhely Kodály Zoltán Központi Általános Iskolájának főigazgatója kedden az MTI-vel.

A Kaposvári Törvényszék szeptember 24-én garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt bűnösnek mondta ki, és jogerősen 240 ezer forint pénzbüntetésre ítélte Kovács Zoltánt, a kaposvári Berzsenyi Dániel Általános Iskola 56 éves igazgatóját, aki tavaly májusban megpofozott egy nyolcadikos lányt az iskola folyosóján, mert visszabeszélt neki.
A főigazgató az írásbeli ítélet kézhezvétele után közölte: a jogerős ítélet alapján, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvénynek megfelelően, 2012. október 16-ai hatállyal visszavonta a Berzsenyi tagiskola vezetőjének “magasabb vezetői”, azaz igazgatói kinevezését.

A főigazgató az MTI-nek korábban elmondta, hogy az ügyben fegyelmi eljárást indítottak, de azt a jogerős bírósági döntésig felfüggesztették, és az ítéletnek megfelelően fognak majd eljárni az igazgatóval szemben.

Az ügy előzménye az, hogy a Berzsenyi iskola igazgatója egy folyosón eldobott almacsutka miatt kérdőre vonta az ott tartózkodó tanulókat, de senki sem vállalta, hogy ő dobta volna el. Felszólította őket, hogy vegyék fel a csutkát, ezt egyikük meg is tette, közben azonban megjegyezte: “maga is itt volt, és maga sem látta”. Az igazgató ekkor a hajánál fogva visszarántotta a tanulót, és megpofozta. Látva, hogy a lánynak az ütésekről vérzik az orra és a szája, azt mondta: megérdemelte, amit kapott, legközelebb nem fog visszabeszélni.

A leváltott igazgató helyét 2013. július 31-éig az intézmény korábbi igazgatóhelyettese veszi át.

– MTI –








hirdet�s