Visszavonta a UPC a papír alapú számladíjat

Visszavonta a UPC, azt a 96 forintos számladíjat, amit még július 1-én vezetett be azon előfizetők részére, akik még mindig a hagyományos, papír alapú számlázást választják. A döntést, az előfizetői visszajelzésekkel, és a fogyasztóvédelmi hatóságok állásfoglalásával magyarázza a cég.

A UPC szerint még nem érett meg Magyaroroszágon a helyzet az elektronikus számlázás kizárólagos használatára. Ugyanakkor fontosnak tartják továbbra is a nagy mennyiségű papírt igénylő számlázási forma háttérbe szorítását, ezért igyekeznek a jövőben más ösztönző rendszert kidolgozni.

A cég közleményéből kiderül, hogy augusztus 1-étől az előfizetőknek nem kell a bruttó 96 forint többletet fizetni, valamint az is, hogy a rendelkezést törölték az Általános Szerződési Feltételek közül.








hirdet�s