Visszavágott a Vegyész RCK

Akt.:
Ismét küzdelmes meccset játszottak
Ismét küzdelmes meccset játszottak - © Fotó: Ádám János
Kazincbarcika – Egyenlített a röplabda-­bajnoki döntőben a kazincbarcikai csapat a Kaposvár ellen.


A férfi röplabda NB I rájátszásában, a bajnoki döntő második összecsapását tegnap este Kaposváron játszotta a Fino Kaposvár és a Vegyész RC Kazincbarcika.

A vendégek koncentráltan kezdték a meccset, meg-megugrottak 2 ponttal (0-2, 2-4). De a Kaposvár tapadt, így izgalmas összecsapás kezdett kibontakozni (6-6). A nagy küzdelemben, VRCK-előny után mindig egyenlítés következett, majd amikor Szabó D. bombáját követően kettő lett a borsodiak fórja (9-11), zsinórban három hazai egység következett, és ezzel a meccs folyamán először vezetett a somogyi együttes (12-11). A fej-fej melletti csatában, 21-21-nél Mészáros nézésért kapott sárga lapot Mezőffy játékvezetőtől, majd a folytatásban Páez harmadik rossz nyitását hozta össze. 23-23-nál Milev jó ütése a hazai sáncról a pályán kívülre pattant, jött a hazai időkérés, majd az egyenlítés. A nagy izgalmak közepette előbb a VRCK-nak, majd a Finónak volt szettlabdája, de egyik sem jött be. 26-26-nál Kalmár ért a hálóhoz, majd Mészáros egy szép ütéssel a meccs 28. percében lezárta az első szettet.

A második játszma elején Páez végre jókat nyitott, át is vette a vezetést a Vegyész (3-4). Mindkét csapat a szélső ütésekkel igyekezett pontokat gyűjteni, de ezt egyik fél sem tette jobban a másiknál (7-7). Aztán amikor a házigazda középen próbálkozott, ez eredményre vezetett (12-9), ám amikor Páez állt a nyitóhelyre, fordított a Vegyész (12-13). Jött a hazai időkérés, és az újabb fordulat, Bögöly jó sáncainak köszönhetően (16-13). 19-15-re ment el a Fino, és erre vendégidőkérés volt a reakció, 21-16-nál azonban eldőlni látszott a játszma, az ütésben halványuló borsodi együttes nem tudott partiban lenni, és végül Nagy P. szerezte a hazaiak 25. pontját (25-20).

Páez jó nyitásai

A harmadik játékrész elején Páez roncsolta a hazaiak idegeit, nem tudtak mit kezdeni remek nyitásaival, a kaposvári edző 1-6-nál volt kénytelen időt kérni. De a pauza után ismét a venezuelai vendég légiós örülhetett, majd nem sokkal később Banai (3-9). Az ekkor szerzett előnyt őriz­gette a Barcika (8-14), Milev játszott nagy kedvvel és eredményesen ekkoriban. Mészárosnak egy ásza után a második nyitása is ült, és ismét somogyi tanácskozás következett (9-17). De a pihenő nem tudott segíteni a csapaton, így ismét a VRCK-nak állt a meccs a harmadik menet végén (18-25).

A negyedik játszma első pontja után Mészáros reklamált, és kapott egy pirosat (2-0). Hamar ledolgozta a hátrányát a borsodi gárda, aztán jött a fej-fej melletti játék. Juhász jó sáncával lett kettő a fór, és az ezt követő hazai időkérés után Milev vert egy ászt (6-9). Ez szemlátomást még jobban megnyugtatta a vendégeket, akik magabiztosan játszottak, és amikor hattal elmentek, megint somogyi pauza jött (9-15). Banai, Páez, Mészáros és Milev mellé a csapattársak is felnőttek, Juhász, Gebhardt Á. is nagyon szép dolgokat csinált, a vendégek 21. pontját Szabó D. szerezte, ász nyitásból (14-21). Amikor 17-22-re jöttek fel a kaposváriak, volt egy Vegyész-pauza, és bár az első meccslabdát még hárította a hazai gárda, Mészáros a következőből lezárta a napot (20-25).

ÉM-BCS


Jegyzőkönyv

Fino Kaposvár – Vegyész RC Kazincbarcika 1:3 (-26, 20, -18, -20)

Kaposvár, 600 néző. V.: Mezőffy, Horváth.

Fino Kaposvár: Kalmár, NAGY P., Keen, Bögöly, Nikolov, Vajda T. Csere: Pápai (liberó), Nagy J., Horváth K. Vezetőedző: Demeter György.

Vegyész RC Kazincbarcika: PÁEZ, Juhász, BANAI, Szabó D., MILEV, MÉSZÁROS. Csere: GEBHARDT Á. (liberó), Blázsovics, Toronyai, Árva, Gebhardt N. Vezetőedző: Daniel Oravec.

Demeter György: – A harmadik, negyedik játszmában futottunk az eredmény után, Páez extra nyitásaival nem tudtunk mit kezdeni, ebből ment el a Vegyész.

Daniel Oravec: – Ilyen nagy csatára számítottunk, most, ezen a feszült mérkőzésen kevesebb hibát követtünk el, mint otthon.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1-1.

A két csapat a következő mérkőzést csütörtökön 20.00-tól Kazincbarcikán játssza.