Visszamentek a kábelekért

Már hírt adtunk arról, hogy az edelényi rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályának járőrei szolgálatuk során figyeltek fel a város külterületén található volt üzem területén tüsténkedő nagyobb számú csoportra.

A használaton kívüli épületek fémszerkezeteit, ablakkereteit, lámpatesteket, fémburkolatokat bontókról, a földben húzódó villamos kábeleket kiásókról kiderült, hogy valamennyien sajókazaiak. A 11 férfi és 3 nő már több halmokba rakta a számukra eladhatónak ítélt, mázsányi fémhulladékot azzal a céllal, hogy azt színesfém felvásárló helyen később értékesítsék. Elmondásuk szerint véletlenül bukkantak rá a telephelyre, s mivel látták, hogy azt nem őrzik, úgy gondolták, hogy magukénak tekinthetik az ott lévő értékeket – s visszamentek fémet gyűjteni; a bontásra, gyűjtésre nem kértek és nem kaptak engedélyt a telep tulajdonosától. Az edelényi rendőrök valamennyiüket előállították. Lopás, rongálás miatt – szabadlábon hagyásuk mellett – indult ellenük eljárás.








hirdet�s