Visszament a barnamedve Szlovákiába

Aggtelek – Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálata július 8-án a nemzeti park északi részén, az országhatár közelében – mint arról beszámoltunk – barna medve (Ursus arctos arctos) előfordulást észlelt.

A megtalált nyomok alapján feltehetően egy kifejlett példány és egy idén született fiatal medvebocs tartózkodott a területen.

Rózsa Sándor, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság  Természetvédelmi Őrszolgálata osztályvezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy az esős időjárás miatt a nyomot könnyebben lehetett találni. Legfrissebb információja szerint a vadászok állítólag a szlovákiai Jablonca (magyar nevén Almás) környékén látták a barna medvét és bocsát, tehát visszamentek oda, ahonnan érkezhettek. Jablonca egyébként a legkeletebbi gömöri településtől, Aggtelektől mindössze 10–15 kilométerre található, Szögliget túloldalán, a Rozsnyó járásbeli Körtvélyes mellett. Rózsa Sándor osztályvezető azt is elmondta lapunknak, hogyha bármilyen konkrét fejlemény lenne barnamedve ügyben, akkor azt felteszik majd az Aggteleki Nemzeti Park honlapjára.

 

B. Gy.








hirdet�s