Visszaköltözött a pszichiátriai osztály Miskolcon

Akt.:
Visszaköltözött a pszichiátriai osztály Miskolcon
Miskolc – A pszichiátriai betegek a reggelit még Diósgyőrben kapták, de az ebédet már a Csabai kapui kórházrészben.

Tavaly novemberben adtunk hírt arról: átköltöztették a pszichiátriai betegeket a Miskolci Semmelweis Kórház Csabai kapui telephelyéről a diósgyőri kórházrészbe. Akkor a 65 beteg átszállítását az Országos Mentőszolgálat és a Borsod Mentő Kft. segítségével oldották meg – csakúgy, mint a most keddi visszaköltöztetést. Csakhogy most 10-zel több embert kellett visszaszállítani, mert bár erre az időre, akinek az állapota, helyzete megengedte, átmenetileg hazaengedték, a sürgős betegeket, akik folyamatosan érkeztek, fel kellett venni, hiszen az osztály a betegeket a költözés alatt is ellátta.

Reggel 9 óra előtt mi is ott voltunk a diósgyőri kórházrészben, s azt tapasztaltuk, hogy a legteljesebb gördülékenységgel ültetik-fektetik be a betegeket. Előbb a mentőgépkocsikba, majd pedig a betegszállító autókba. Az utóbbi konvojt, tekintettel a különleges feladatra, Tóth István ügyvezető igazgató vezette. Az ő 5 autója – mértük – 10 percen belül felvett 33 beteget, s már indultak is. Menet közben érdeklődtünk az „utasoktól”, egybehangzóan állították, hogy hozzátartozóikat idejében tudták tájékoztatni a változásról, tudják, ezentúl hol látogathatják meg őket.

Név szerint fogadták

Az új emelettel bővült épületben mindenkit név szerint fogadtak – a biztonság kedvéért a betegek „karjelzést” kaptak –, s lista alapján azonnal mindenkit a helyére, a kórterembe kísértek.

– Két órán belül túl is jutottunk a költözésen. Elsősorban a nővérkék, de az intézet minden dolgozója hihetetlen energiát fektetett bele, hogy minden simán menjen. Már tegnap is dolgoztak azok is, akik egyébként szabadnaposak lettek volna. A reggelit még Diósgyőrben, az ebédet már itt kapták a betegeink. Akinek az állapota engedte, örömmel igyekezett segíteni a rendezkedésben – mondta el utóbb az Észak-Magyarországnak dr. Cserép Edina Edit intézetvezető főorvos.

ÉM-SzK


Kórházi rend cserebere Miskolcon: váltás november 1-től

Miskolc – Sokakat érintő közös közleményt adott ki a két miskolci székhelyű kórház főigazgatója. tovább »

Egy éjszaka miskolci sürgősségin

Miskolc – Kiválasztjuk a szombat estét. Mi zajlik ilyenkor a megyei kórház sürgősségi osztályán? Az Észak-Magyarország újságírója ott töltötte az éjszakát, a látottakról, tapasztaltakról olvashatnak riportunkban. tovább »

Szülés: ha nem is otthon, de mediterrán hangulatban

Miskolc – A betegek igényeihez igazítva, otthonossá varázsolták a Miskolci Semmelweis Kórház szülőszobáit. tovább »