Visszahívták Telek Andrást a női válogatott éléről

Budapest – Visszahívta Telek Andrást a női labdarúgó válogatott vezetőedzőjét csütörtöki elnökségi ülésén a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ). A csapatot Vágó Attila vezeti tovább.

Vágó Attila edzőként eddig a Videotonnál és a Békéscsabanál dolgozott, de megfordult már Szegeden, Cegléden, Sopronban, Szolnokon és Diósgyőrben is.

A válogatott április 1-én Írországban kezdi meg Európa-bajnoki selejtezőit. Az UEFA hat darab, öt csapatos csoportba osztotta a nemzeti tizenegyeket. A magyar csapat a 2-ik csoportba került, Írország, Olaszország, Románia és Svédország mellé.

A hat csoportelső automatikusan bejut a 2009-es finnországi döntőbe, amelyet először rendeznek 12 csapat részvételével. A hat csoportmásodik és a négy legjobb harmadik válogatottakat párokba sorsolják, az oda-visszavágók alapján a győztesek szintén utazhatnak Finnországba.

A finn válogatott házigazdaként selejtező nélkül tagja a 12-es döntőnek.








hirdet�s