Visszahívta a szülőföld

Büszkén mutatja: emléklappal és -tárgyakkal jutalmazták a megyei hadkiegészítő parancsnokság ötvenéves jubileuma alkalmából. Nem feledkeztek meg a „régiekről”. A jubileumi ünnepségről a tudósítás [.doc – 24KB]

Pedig annak idején nem is nagyon akartam hivatásos katona lenni – teszi hozzá Tamás József nyugállományú alezredes.

Máriapócson született 1928. március 20-án, szülei földművesek voltak. Hatan voltak testvérek, négy fiú és két lány; ő az ötödik volt a sorban. A gimnáziumot Ungváron kezdte, csakhogy közbeszólt a történelem, államhatárt vontak Máriapócs és Ungvár közé, így Nyíregyházán, a Kossuth Lajos Gimnáziumban érettségizett. A máriapócsi községházán kezdte pályafutását, ám 1949. november 19-én be kellett vonulnia sorkatonának Nagykanizsára. Akkor még három év volt a szolgálati idő.

Huszonnyolc esztendő

Tartalékos tisztként szereltem le, s rá egy hónapra visszahívtak. Így aztán maradtam katona. Később a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia főtiszti tagozatán tanultam, melyet 1967-ben fejeztem be. Az első adandó alkalommal éltem a lehetőséggel, hogy a megyei hadkiegészítő parancsnokságra kerüljek, hisz vonzott a szülőfalu közelsége. Akkor, ugye, Máriapócs még község volt. Huszonnyolc évet húztam le a parancsnokságon, innen is vonultam nyugállományba 1983-ban.

Gyerekek, unokák

Persze, közben más fontos események is történtek: megnősült, felesége a társadalombiztosítónál dolgozott 35 évet osztályvezetőként. Egyik lányuk ügyvéd, másik pedagógus. Négy unokájuk közül a legidősebb fiú ügyvédbojtár, a kisebbik joghallgató, a kisebbek még iskolások. Szereti a természetet, a kertészkedés a hobbija.

– Györke László –








hirdet�s