Visegrád Kupa – Mínusz háromról fordítottak a Macik

Akt.:
Ezzel a közös üzenettel kezdték a csapatok a mérkőzést
Ezzel a közös üzenettel kezdték a csapatok a mérkőzést - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Győzelemmel kezdte Visegrád Kupa-szereplését a DVTK Jegesmedvék hokicsapata.

A Magas-Tátra lábánál, csodaszép földrajzi környezetben fekvő város együttese története során először vendégeskedett Miskolcon.

A poprádiak 58 másodperc elteltével már vezettek, aztán zsinórban négy kisbüntetést sem tudtak kihasználni. Az első harmadban végig fölényben játszottak az északi szomszédaink, a Macik pedig nem tudtak kibontakozni, ritkán lőttek kapura, helyzetük alig volt, ez a játékrész egyértelműen a vendégeké volt.

Vass emberhátrányból

A 26. percben gyors jobb oldali támadás végén Bogoslovs­kij lövést színlelt, ezzel szemben középre passzolt, Palocko érkezett és szép mozdulattal a kapu jobb oldalába helyezett (0-2).

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

Nem sokkal később Mlynarovic sakk-matt helyzetből kipécézte magának a bal felső sarkot és ekkor még úgy tűnt, hogy a fáradt gárda benyomását keltő hazaiak már nem állnak fel. A poprádiak nagyon ügyesen adogattak, remekül járatták a korongot és volt olyan időszak, amikor a DVTK öt-öt ellen egyszerűen ki sem tudott jönni a védőharmadából.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

A Jegesmedvék a 38. percben emberhátrányba kerültek és ezzel jártak jól, Vass ugyanis megiramodott, majd 8 méterről megtalálta a rést a jobb oldali kapuvas és Kostenko között (1-3), így kissé éledtek a miskolci alakulat reményei.

Kettős fórból

A záróharmadra nagyon összeszedte magát a vendéglátó, Galaniszék úgy ostromoltak, ahogyan csak tudtak, egyszer a zúgó kapuvasig is eljutottak. Aztán rendezte sorait a szlovák csapat, amely színvonalas játékot nyújtott, ugyanakkor örvendetes, hogy erre a szakaszra a piros-fehérek is magukra találtak.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

Ötvenhárom másodpercig kettős emberelőnyben voltak a Jegesmacik, akik Pavuk révén összehozták második góljukat (2-3).

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

Izgalmas volt a hajrá: az 56. percben Magosi egalizált, így következett az 5 perc hosszabbítás, három-három mezőnyjátékossal. Egy vendégkiállítást követően a DVTK egy pluszembert küldhetett a jégre és Vass 37 másodperccel a büntetőlövések előtt betermelte a negyediket.

Kolodzey Tamás


Jegyzőkönyv

DVTK Jegesmedvék – HK Poprád (szlovákiai) 4-3 (0-1, 1-2, 2-0, 1-0) – hosszabbítás után

Miskolc, 1010 néző. V.: Kókai, Babic (Kormos D., Nagy A.).

DVTK Jegesmedvék: Adorján – Rusk, Leppanen, Magosi 1, Galanisz, Miskolczi (1) – Rantanen, Láda B. (1), Pavuk 1 (1), Vass 2, Lukacevic – Vojtkó, Gőz (1), Ritó, Kulmala, Tóth G. – Bernáth, Szopos, Köllő, Sakaris, Albert T. – Kiss B. (kapus). Vezetőedző: Mikael Tisell.

HK Poprád: Kostenko – Jezek, Rusina, Palocko 1, Bondra, Bogoslovskij (1) – Ignatov, Dinda, Kroták, Heizer, Abdul (1) – Brejcak (1), Konig, Maslonka, Mlynarovic 2, Lichanec (1) – D. Sterbák, Bdzoch, Martacnik, Bednarcik, B. Sterbák – Corbeil (kapus). Vezetőedző: Marcel Ozimak.

Kiállítások: 14 perc+10 perc fegyelmi (Lukacevic), ill. 10 perc.

Mikael Tisell: – Az első két harmadban a Poprád fölénk nőtt, mi idegesen játszottunk, és nem tudtunk építkezni. Támadójátékunk a harmadik harmadban sokat fejlődött, védelmünk ekkor jól állt a lábán, és Adorján is remekelt. Örülök, hogy fordítottunk, hogy a hosszabbításban a győzelmet is kiharcoltuk.

Marcel Ozimak: – Biztos győztesnek látszottunk, aztán kiengedtünk és fordult a kocka. A hosszabbítás már lutri, ebben minden lehet, és most mi húztuk a rövidebbet.










hirdet�s