Virtuális krízisközpont az új-zélandi földrengés túlélőinek

Az interneten szervezik az új-zélandi földrengés túlélőinek megsegítését és az eltűntek keresését. A virtuális krízisközpontokon keresztül elérhetők az információk például a segélyszámokról és az iható vízről, de a közösségi portálokon egyre többen ajánlanak fel átmeneti szállást is a túlélőknek.

A keddi, 6,3-es erősségű földrengés áldozatai és túlélői virtuális krízisközpontként használják az internetes felületeket. A Google egyik aloldalán a kormánytól, Christchurch városának hatóságaitól és az új-zélandi Vöröskereszttől érkező információkat foglalják össze. Az oldalra feltették a segélyszámokat, valamint egy keresőprogramot, amelyben név szerint lehet az eltűntek után kutatni, illetve jelezni lehet, ha valakinek híre van egy eltűntként kezelt személyről. Egy John Bing nevű férfiról valaki azt írta, hogy a rázuhanó törmelékek miatt halálos sérüléseket szenvedett, míg mások úgy tudják, hogy a Telecom nevű cég más alkalmazottaival együtt biztonságban és jól van. A Twitter közösségi portálra szintén folyamatosan érkeznek az eltűntekről szóló hírek.

Az eq.org.nz oldal külön kategóriákban és térképen jelzi a különböző területeket érintő egészségügyi információkat, beszámol az épületkárokról, valamint a szolgáltatások, például az iható víz és az elektromos áram hozzáférhetőségéről is.

A Facebook közösségi portálon két nagy csoport is próbál segíteni. Az egyiknek már 70 ezernél is több tagja van, az oldalon minden hivatalos információt közzétesznek, de olyan is van, aki felvetette egy jótékonysági árverés ötletét is. A másik, jelenleg 1037 tagot számláló Facebook-csoport tagjai pedig átmeneti szállást kínálnak azoknak, akiknek a földrengésben összeomlott az otthonuk. Van, aki a saját birtokán ajánlott fel egy kis házikót, mások pedig lakókocsival igyekeznek segíteni.

Új-Zélandon kedden 6,3-es erősségű földrengés volt. Az utolsó adatok szerint legkevesebb 75 ember meghalt és több mint háromszázan eltűntek. A földmozgás által sújtott Christchurch város hatóságai már kedden rendkívüli állapotot hirdettek a térségben, szerdán pedig az egész országra kiterjesztette az intézkedést John Key miniszterelnök. Új-Zélandon nyolcvan éve nem volt ilyen súlyos természeti katasztrófa.








hirdet�s