VIRGINIAI LÖVÖLDÖZÉS – A tömeggyilkos videóüzenete

A virginiai egyetemi tömeggyilkosság után két nappal újabb sokk érte Amerikát: az NBC tévétársaság szerda este – magyar idő szerint csütörtökre virradóra – bemutatta azt a videófelvételt, amit a lövöldöző küldött el. A felvételen a dél-koreai származású Cso Szöng Huj zavarosan beszél és másokat okol tettéért.

A virginiai Műszaki Egyetem diákja akkor adta fel a több videókazettát, 43 fényképet és öt oldalas levelét tartalmazó csomagot a tévétársaságnak, miután már agyonlőtte két diáktársát hétfő reggel, majd ezt követően indult el, hogy további 30 embert meggyilkoljon és végül saját magával is végezzen.

Az NBC által bemutatott felvételen Cso csupán egy általános “ti”-vel jelzi, hogy szerint kik a felelősök a vérengzésért. “Milliószor megakadályozhattátok volna, hogy kénytelen legyek megtenni azt, amire ti kényszerítetek”, fogalmaz például. Szerinte “ti szorítottatok sarokba úgy, hogy nem volt más választásom”. Hogy pontosan mit értett az egészen, azt azóta is pszichológusok próbálják magyarázni. Egyelőre csak annyi biztos, hogy Cso általában a “gazdag kölykök” és az “élvhajhászok” ellen kelt ki, de nagyon zavarosan beszél és ír a levelében is.

A pszichológusok egyetértenek abban, hogy a diák “beteg személyiség” vagy más megfogalmazás szerint “zavart személyiség” volt, de rögtön hangsúlyozzák azt is, hogy “a mentálisan zavart elméjű emberek döntő többsége a legcsekélyebb mértékben sem agresszív”.

Az NBC-nél nagy vita előzte meg a videó bemutatását. A csomagot szerda reggel kapták meg, egész nap vitatkoztak a vezetők, aztán este egy rövid részt bemutattak belőle, majd szakértők kommentálták a tömeggyilkos “üzenetét”.

Egy volt FBI-ügynök szerint viszont még így is káros volt a videó nyilvánosságra hozása. Clint Van Zandt szerint “a fickó elérte, amit akart: a sírból is kinyúlt és torkon ragadott mindenkit”.








hirdet�s