Friss hírek

2009.09.24. 12:11

A VÉSZ újra akciózott, most a fõvárosban

<p>A VI., VII. és VIII. kerületben tartott tulajdonvisszavételi akciókat csütörtök délelõtt a Vállalkozások Érdekvédelmi Szervezete (VÉSZ). A VÉSZ azért szervezte a megmozdulást, mert szerintük tarthatatlan állapotok vannak a magyar építõiparban. A szervezet elnöke, Éliás Ádám a Független Hírügynökségnek elmondta: hatalmas körbetartozások vannak az ágazatban, amely ellehetetleníti az alvállalkozókat.</p>

Éliás Ádám kiemelte, hogy a VII. kerületben, a Garai utca 13-15 szám alatti épület beruházója több tízmillió forinttal tartozik az alvállalkozóknak 2008 januárja óta, amelyet még azóta sem fizetett ki. Az elnök elmondása szerint megpróbálták békés úton rendezni az ügyet, de a tárgyalások nem hoztak eredményt. Azóta több alvállakozó ellen csõdeljárás indult, mert õk a saját pénzüket rakták bele az építkezésbe, amit nem kaptak vissza. Ezért döntött úgy a VÉSZ, hogy csütörtökön tulajdonvisszavételi akcióval hívja fel a figyelmet a bajra. Ez azt jelenti, hogy az alvállalkozók az általuk beépített elemeket bontják ki a házakból.

A VÉSZ elsõ embere szerint, nemcsak a VII., hanem más kerületekben is történtek ilyen esetek, ezért csütörtökön még a VI. és a VIII. kerületben is hasonló akciót szerveztek. Arra a kérdésre, hogy amennyiben ezután az akció után sem változik a helyzet, mire lehet számítani Éliás Ádám azt válaszolta: "Sokkal keményebb akciók várhatók, ha nem fizetnek a beruházók".

A VÉSZ már korábban is hajtott végre hasonló akciókat, a legemlékezetesebb eset márciusban történt, amikor az egyik hévízi szállodából elvittek három folyosói erkélyajtót, majd májusban újra megjelentetek, és mosdókagylókat, vécétartályokat, törölközõszárítókat, bejárati ajtókat vittek el.

A Vállalkozók Érdekvédelmi Szervezete szerint állami beavatkozásra lenne szükség az ügyben, mert az alvállalkozók ellehetetlenültek az ágazatban. Éliás Ádám szerint egy értékteremtõ ágazattal nem lehet ilyet csinálni, ezért azonnali beavatkozást sürget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!