Friss hírek

2008.11.18. 14:56

Az állami vezetők 40-50 százalékos jövedelemcsökkentését javasolja a Fidesz

<p>A Fidesz elnöksége az állami vezetők éves jövedelmének 40-50 százalékos csökkentését javasolja, illetve azt, hogy jelenleg 6-10 fővel működő igazgató tanácsok, illetve felügyelő bizottságok létszámát csökkentsék három főre az állami vállalatoknál. Varga Mihály, a Fidesz alelnöke a párt keddi elnöksége ülése után azt mondta, készek törvényjavaslatot is benyújtani a kérdésben, ha a kormány nem lép.</p>

A legnagyobb ellenzéki párt szerint Európa számos más országához hasonlóan Magyarországon is legalább 40-50 százalékkal kellene csökkenteni az állami vezetők éves jövedelmét a gazdasági helyzetre tekintettel, ami a havi akár 3 milliós fizetés mellett az egyéb juttatásokat is érintené. A Fidesz elnöksége javasolja továbbá az állami cégeknél működő igazgató tanácsok és felügyelő bizottságok létszámának csökkentését is, ezzel szerintük éves szinten félmilliárd forintot spórolhatna az ország. A tagok díjazását pedig a Fidesz szerint a KSH átlagkereseti adataihoz kellene igazítani.

A Fidesz elnöksége szerint a kormány alkalmatlan a válságkezelésre, amit szerintük az a bankmentőcsomag is jelez, amit hétfőn általános vitára alkalmatlannak tartott a költségvetési bizottság, valamint az, hogy az IMF hitel ellenére mostmár egy harmadik nemzetközi hitelminősítő intézet is rontott Magyarország besorolásán. A kormány alkalmatlanságát jelzi továbbá az ellenzéki párt szerint az adócsökkentés elmaradása, ami nélkül a Fidesz szerint nem, vagy csak sokkal hosszabb idő alatt lehet kikerülni a válságból.

Varga Mihály kérdésre válaszolva beszélt arról is, hogy a hétfői szavazáson azért nem támogatták a plafontörvény elfogadását, mert a Fidesz több olyan javaslat nem került be, amit fontosnak éreznek, és amik bekerültek, azok is módosított változatba. Hiányolta például a párt a miniszterek közvetlen anyagi és büntetőjogi felelősségének beveztését a költségvetés betartásánál és kifogásolják azt is, hogy az általuk javasolt és végül elfogadott költségvetési tanács mellett egy titkárság is működik majd, ami arra a hivatalra emlékezteti őket, amit a szocialisták "be akartak erőltetni" a javaslatba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!