Anno 1999-ben írtuk

2019.08.05. 14:30

Az antigravitációs kalandor

Tudja, miért Sziámi Sziámi? Húsz éve ezt is megírta az Észak-­Magyarország.

Müller Péter Sziámi, húsz évvel később

Fotó: Éder Vera

Antigravitációs kalandornak tartja magát, aki mindig menekülni kezd, amikor egyetlen vágányra állna rá az élete – ezt mondja az újságírói felvetésre: „számos dologgal foglalkozik, mégis mindig nyugodtnak, harmonikusnak látszik”. „A szabad akarat jegyében élek, nem a történések izgatnak, hanem a résztvevők, s mindig igyekszem úgy alakítani, hogy ott tölthessek sok időt, ahol és akikkel a lehető legjobban érzem magam” – fejti ki az életmódját és világlátását meghatározó elvet az 1999. augusztus 9-i számban.

Egy ötlet születése

Az interjú idején Miskolc is lényeges a számára: három éve elvállalta a Játékszín művészeti vezetését, mert szabad kezet kapott az arculat formálásához. A cikk nem említi, de jegyezzük meg: a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója ekkor Hegyi Árpád Jutocsa, így a következő mondatban a többes szám első személy rá és Kesselyák Gergely karmesterre is vonatkozik: „évek óta gondolkozunk azon, hogyan lehetne a miskolci teátrumot nemzetközi fesztiválközponttá tenni. Így született meg az opera-seregszemle, a Bartók+… ötlete”.

Nem hagyja ki a kérdést a riporter, hogy melyik az igazi neve. Kiderül: Müller Péter Ivánként jegyezte első cikkeit, amikor huszonévesen újságíró volt. A Sziámi név pedig gyermekkorából származik, ugyanis nekikezdett egy regény megírásának, az irodalmi mű egy sziámi ikerpárról szólt volna. „Talán befejezem egyszer” – mondja ezzel kapcsolatban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában