Világhírű sakk-királynő látogatott a miskolci Nagy Lajos Király iskolába

Akt.:
Világhírű sakk-királynő látogatott a miskolci Nagy Lajos Király iskolába
Miskolc – Elkerített parkoló, rend­őri biztosítás, fogadóbizottság az utcán, már ez nagyon sokat ígért.

A díszvendég az ország és a világ egyik leghíresebb sportolóhölgye volt. Polgár Juditot aligha kell bemutatni, őt mindenki ismeri. A képességfejlesztő program megálmodója és működtetője, mellesleg családanya, két gyerek édesanyja – a sort persze akár vég nélkül folytathatnánk…

Virágcsokorral

– Intézményünk már negyvennégy esztendős, de életünkben a mostani pillanatok aligha felejthetők majd el – mondta izgatottan Vucskó Zsuzsanna igazgató, aki majd’ negyedszázada tanít a Diósgyőri Nagy Lajos Király Általános Iskolában, amelyet immáron három éve igazgatóként vezet.

polgar-judit-sakkfalat-avatott20-st

A tanárok kockás egyenpólóban fogadták neves vendégüket, aki szintén felkészült a gyerekekkel való találkozójára. Hoztak három tányért, rajtuk egyenként hatvannégy szem bonbonnal. Ez pont annyi volt, ahány kocka a sakktáblán „virít”. Az iskola több száz diákja csodálattal tekintett Polgár Juditra, a legkisebbek talán nem is tudták, miért ez a nagy felhajtás. Előkerült néhány virágköltemény, majd az igazgatónő tartott rövid beszédet:

– Már harmadik éve alkalmazzuk Polgár Judit képességfejlesztő programját. Nálunk órarendi keretben és szakkör formájában is tantárgy a sakk, köszönet érte a nagymesternek, a kollégáimnak és azoknak, akik ezt a programot felkarolták, az oktatást végzik.

Délelőtt, délután

Az ünnepségen ott volt Kocsis Csilla, akinek oroszlánrésze van abban, hogy a Nagy Lajos Királyban a királyokat is tologathatják a gyerekek.

– Az úgynevezett Sakkpalota keretében heti 1 órai képzést kapnak a második, a harmadik és a negyedik osztályosok, évfolyamonként húsz-huszonkét gyerek – közölte a miskolci oktatás egyik oszlopos tagja, majd hozzátette: – Délutánonként a DVTK-Első Miskolci Sakkiskola tart itt szakköri foglalkozásokat, amelyeken általában húszan, huszonöten vesznek részt. Az iskolában van sakktanterem, a figurákat pedig egyesek már úgy kezelik, mintha évtizedek óta ezzel a több ezer éves játékkal kelnének és feküdnének.

polgar-judit-sakkfalat-avatott22-st

Felavatták

Polgár Judit szót váltott Kiss Gáborral, Miskolc város alpolgármesterével, majd elkérte a mikrofont. Elöljáróban meghatottan mondott köszönetet a gyerekek által előadott műsorért – a kicsik egy stílszerű mondata így hangzott: „A sakkozó csak ámul és bámul, a sakkpalota pedig kitárul” –, aztán ritkán hallható szavakkal rukkolt ki:

– A programom évekkel ezelőtt indult, és még rátok is sok munka vár, gyerekek! Mit ad nektek és valamennyiünknek a sakk? Érzelmi szálakat, vizualitást, elméletet és gyakorlatot, filozófiát, logikát, intuíciót, alkotási lehetőséget, szórakozást, a táblán való közlekedés tudományát, örömöt, szépséget.

Tapsolt mindenki, még azok is, akik nem értenek a sakkhoz. A pergő ritmusú ünnepség keretében felavatták, vagy inkább leleplezték a Sakkpalota falfestményét, az iskola legújabb díszét, amely egészen biztosan jelképpé válik majd.

– Kolodzey Tamás –


Névjegy: Polgár Judit

  • Életkora: 39 év
  • Nemzetközi nagymester: 1991 óta
  • Legmagasabb Élő-értékszáma: 2735
  • Női világranglista éllovas: 1989–2015
  • Legmagasabb helyezése az abszolút ranglistán (férfiak, nők): 8. hely
  • Legnagyobb sikere: négyszeres olimpiai bajnok
  • Kitüntetései, elismerései: A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje, Prima Primissima Díj, A Magyar Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal, Sakk Oscar-díj, Magyar Szent István-rend, Nemzeti Sport Karrierdíj, Budapest díszpolgára, Sakk Oscar-díj, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagja.
  • Gyerekei: Olivér, Hanna

Tények a Sakkpalotáról

A nemzetközi nagymester 2012-ben indította útjára alapítványát: a Polgár Judit Sakk Alapítvány a Képességfejlesztésért névvel, elsősorban azzal a céllal, hogy egy egyedülálló, komplex módszerrel segítse a gyerekek képességfejlődését a közoktatásban. Az általa készített képességfejlesztő sakk, mint oktatási eszköz kerettanterv Magyarországon bekerült a hivatalos Nemzeti Alaptantervbe, és a képességfejlesztő sakk 2013-tól önálló tantárgyként válaszható az általános iskolák alsó tagozatában. Az általános iskolai oktatás segítésére az alapítvány Sakkpalota címmel tankönyv- és munkafüzet-sorozatot dolgozott ki, tanári kézikönyvvel kiegészítve. A Sakkpalota képességfejlesztő tankönyv- és munkafüzet-sorozat elnyerte a 2015-ös Magyar Termék Nagydíjat, és a 2015-ös frankfurti könyvvásáron a Legjobb Európai Tananyag díját.








hirdetés