Világbajnoki ezüstérmes a miskolci vízilabdázóknál

Akt.:
Óriási változásokon megy keresztül a miskolci csapat: 3 játékos marad, 11 távozik és 10 érkezik
Óriási változásokon megy keresztül a miskolci csapat: 3 játékos marad, 11 távozik és 10 érkezik
Miskolc – Csaknem teljes az előző bajnokságot tizedikként zárt miskolci férfi pólócsapat kerete.

Még nagyjából egy hónap van a nyári felkészülés (július 18.) kezdetéig, de a háttérben – és az előtérben – nagy munka folyik az élvonalbeli PannErgy-MVLC együttesénél. Május közepén arról írtunk, hogy körvonalazódik az a játékoskeret, amely az ősszel nekiindul története második OB I-es évadának, de még volt jó pár kérdőjel.

Az együttes szakmai vezetője, Bachner András hetekkel ezelőtt a Miskolcon maradók között említette a tavaly 2 éves kontraktust aláíró szerb Marko Petkovicot, ám most másról számolt be lapunknak.

– Petkovic nagy kéréssel fordult hozzám, hozzánk – kezdte Bachner András. – Elmondta, megkereste őt a montenegrói szövetség, és felajánlották számára a honosítást, ezzel együtt azt, hogy a felnőtt válogatottban szerepelhet a következő, 2017-es világbajnokságon.

Ennek azonban feltétele, hogy előtte egy évet Mon­tenegróban játsszon. Két út volt: vagy tartom magunkat a szerződésben foglaltakhoz, amivel megfosztom őt ettől a lehetőségtől, vagy közös megegyezéssel felbontjuk a megállapodást, és barátként elválunk.

A második mellett döntöttünk, felesleges lett volna az útjába állni, hiszen egy motiválatlan játékos nem jó sem nekünk, sem magának a vízilabdázónak. A távozása nagy érvágás, hiszen az előző szezonban bizonyította klasszisát, egyértelműen húzóember volt.

Petkovic megköszönte a korrektségünket, a partnerségünket, a pályafutását a Jadran Herceg Novinál folytatja.

Előrébb léphetnek

Azonban a miskolciak nem maradnak klasszis, külföldön is jegyzett játékos nélkül.

– Megállapodtunk a mon­tenegrói válogatott egyik centerével, Sasa Misiccsel – folytatta Bachner András. – A 29 éves vízilabdázó legutóbbi klubja az orosz Kinef Kirishi volt, Misic pillanatnyilag a nemzeti csapatával Japánban edzőtáborozik, hiszen készülnek az olimpiára.

Posztján az egyik legjobb a világon, vb- és Eb-ezüstérmes, örülünk neki, hogy vonzó volt számára az ajánlatunk, a szereplés lehetősége a magyar bajnokságban, amely a világ legerősebb pontvadászata. Az látszik, hogy külföldi játékosok, ha lehet, előszeretettel választanak maguknak OB I-es klubot, mert egyrészt érzik benne a kihívást, és azt, hogy szakmailag előrébb léphetnek.

A PannErgy-MVLC szakmai vezetője a játékosmozgással kapcsolatban így fogalmazott:

– Nyilván szeretnénk egy olyan magot kialakítani, amelyre hosszabb távon alapozhatunk, és amelyet évről évre csupán néhány emberrel kell kiegészíteni – hangsúlyozta Bachner András. – Most még nagy volt a fluktuáció, ám ez az elkövetkezendőkben egyre kisebb lesz.

A folyamatot mi normálisnak tartjuk, hiszen egy olyan klub vagyunk, amely minden esztendőben magasabb célokat tűz ki maga elé. Ha ezt nem így gondolnánk, akkor kevesebb módosítás is elegendő lett volna. A 2016/2017-es csapatunkban meglesz a kellő rutin, illetve a fiatalság is, ezt ötvözve remélem, reméljük, hogy egy harcos, lendületes és nem mellékesen eredményes gárda leszünk. Biztos vagyok abban, hogy vezetőedzőnk, dr. Sike József ugyanolyan alázattal, odaadással és hozzáértéssel fog dolgozni, mint tette azt a sikeres előző szezonban, vele együtt egy szintet feljebb lépünk a bajnokságban.

Molnár István


A PannErgy-MVLC keretéről

Maradók a tavalyi keretből: Jakab Dániel, Hornyák Olivér, Milos Milicic.

  • Távozott: Valics Bence (Egyesült Államok), Bendes Viktor (Egyiptom), Marko Petkovic (Jadran Herceg Novi, montenegrói), Madaras Márkó (Egyesült Államok), Tóth Máté (Egyesült Államok, de lehet hogy marad), Aleksandar Njegovan (Vasas), Takács János (Szentes), Somlai Tamás (Debrecen), Hegedűs István (?), Kovács Zoltán (?), Kerschbaum Norbert (?).
  • Érkezett: Csoma Kristóf (kapus, ZF Eger), Kósik Soma (kapus, Pécsi VSK), Kincses Attila (center, Debrecen), Halek Márton (átlövő, Debrecen), Süveges Máté (védő, Debrecen), Miklós Levente (átlövő, KSI), Vadovics Viktor (átlövő, Újpest), Lukács Ábel (átlövő, Szentes), Lukács Dorián (védő, Szentes), Sasa Misic (center, Kinef Kirishi, Oroszország).








hirdetés