Viharmadarak: az ózdi acélról szól a nóta

Viharmadarak
Viharmadarak - © Fotó: Magánarchívum
Borsod-Abaúj-Zemplén – A Viharmadarak zenekar klipjét az Ózdi Ipari Parkban forgatták, premierje Miskolcon lesz.

A zenekar tagjai Putnokon és a környező településeken, Bánrévén, Sajóvelezden élnek. Jelenleg a székhely Putnok, ott van a próbaterem, ami egyben már egy kis saját stúdió is. A 2015-ben megjelent első lemezük után a második albumukat ott vették fel maguknak, jelenleg az utómunka folyik, mely ugyancsak miskolci kötődésű, a Music-Sajó Hangszerbolt stúdiójában készül.

„A második nagylemezünk várhatóan idén, még az ősz elején fog megjelenni – tudtuk meg Lax Gábor zenekari tagról. – Addig is weblapunkon, Facebook-oldalunkon és a Youtube-csatornánkon vagyunk elérhetőek, ahol az első videoklipünk is hamarosan megjelenik. Most vasárnap pedig a zenekar első videoklipjének a premiervetítése lesz Miskolcon a Centrál Station Sörözőben, a Déryné utca 6. szám alatt”.

Köszönet

Ott, ahol a Viharmadarak tagjai is ott lesznek személyesen. A dal címe, amihez a klip készült: Ózdi acél, mely az Ózdi Kohászati Üzemek bezárásáról szól. „A klip a régi üzem területén lévő Rombauer Rom színpadon készült, mely sajnos már bontás alatt van, de még használható volt a forgatáshoz – tudtuk meg Gábortól. – Ezúton is szeretnénk megköszönni az Ózdi Ipari Park Kft.-nek, hogy rendelkezésünkre bocsátották a helyszínt.

A klipben megjelennek régi pillanatok is a gyár életéből, ezt pedig az Ózdi Városi TV archívumából kaptuk, melyet ugyancsak köszönünk. A drónfelvételekért hála Dulai Péter barátunknak. A klipet a Vajtó Produkció készítette, ők forgatták és állították össze profi munkával”.

A Viharmadarak következő koncertje szeptember 9-én Izsófalván lesz.

– ÉM-JLI –








hirdet�s