Vihar volt Szlovákiában is

Szlovákiában is több helyen okozott gondot a hétfői vihar, amely az ország nyugati és középső részén söpört végig.

A fővárosban, Pozsonyban hétfőn délután három óra körül tört ki zivatar, egy-másfél órán keresztül zuhogott, de később is, egészen késő estig kitartóan esett az eső. Pozsonyban három munkást a tűzoltóknak kellett lehozniuk egy toronyháznál felállított állványról. Mivel alaposan kihűltek, szlovák sajtójelentések szerint gyors kórházi kezelésre szorultak.

A TA3 szlovák hírtelevízió értesülése szerint a Magas-Tátrától északra, a szlovák-lengyel határ közelében fekvő Osztornya településen villámcsapás miatt gyulladt ki több ház teteje.

Pozsony, valamint a közép-szlovákiai Besztercebánya és Zólyom környékéről sorra érkeztek jelentések arról, hogy az erős szél házak tetejét rongálta meg, az esővíz pedig pincéket öntött el. Zólyom közelében egy olyan autó utasait kellett kimenteni, amely elől mindkét irányban kidőlt fák torlaszolták el az utat. A szlovákiai viharkárok pontos nagyságáról egyelőre nincsenek hivatalos információk.








hirdet�s