Vihar után, biztosítás nélkül

Kilencven helyett csak ötven százalékban térítenék az árvízkárosultak kárát. Sokan ugyanis azért nem szerződtek eddig valamelyik biztosítóval, mert eddig bőkezűen fizetett nekik az állam egy-egy özönvíz után.

A Belügyminisztérium azt tervezi, hogy kevesebb – 90 helyett 50 százalék – kártérítést fizet azoknak az árvízkárosultaknak, akiknek nincs biztosításuk – tudta meg a Magyar Hírlap.

Lamperth Mónika belügyminiszter szerint 2005-ben 1,6 milliárd forinttal emelték meg a vis maior alapot, amiben most 800 millió forint van. Az összeg biztosan csökkenni fog, mert a hét eleji viharok 35 településen 1342 épületet rongáltak meg. A szegényebb vidékeken az emberek felének nincs biztosítása, mert nem tudják fizetni az éves díjat, vagy megvárják, míg az állam segít rajtuk. Néha gond az is, hogy a biztosítók nem vállalják a kockázatot az adott épület fekvése miatt.

A belügyi tárca tavaly hozta létre a Wesselényi Ár- és Belvízvédelmi Alapot, ami anyagi biztonságot kínál a legveszélyeztettebb házak tulajdonosainak – valamivel olcsóbban a biztosítóknál. Az alap azonban nem népszerű, eddig alig ötszázan köttek vele szerződést.