Vihar – Folyamatosan dolgoznak a helyreállításon az áramszolgáltatók

Akt.:
Budapest – Folyamatosan dolgoznak a vihar utáni helyreállításon az áramszolgáltatók: az E.on szakemberei a középfeszültségű hálózaton keletkezett hibákat mostanra az egész országban elhárították, és az Elmű-ÉMÁSZ területén sincs már nincs nagyobb összefüggő, települést vagy településrészt érintő áramkimaradás. A DÉMÁSZ a legkritikusabb helyeken aggregátorral biztosítja az áramellátást.

Varga Ivett, az E.on sajtóreferense az MTI-vel azt közölte: Győr-Moson-Sopron megyében hétfőn már csak az egyedi, zömmel egy-egy háztartást érintő hibák javításán dolgoznak.

Beszámolt arról, hogy Tolna megyében hétfő hajnalra helyreállt az áramszolgáltatás. Hőgyészen, Szakályban, Decsen, Pörbölyön, Pakson, Szedresben és Tolnán csaknem 1300 fogyasztási helyen eltört villanyoszlopok, vezetékekre dőlt fák okoztak áramkimaradást.

Boros Norbert, az Elmű-ÉMÁSZ kommunikációs igazgatója elmondta, a társaság szolgáltatási területén már csak utcákban vagy házaknál folynak még helyreállítási munkálatok.

Tájékoztatása szerint a vasárnapi viharos szél okozta problémák rövidebb-hosszabb időre körülbelül 70 ezer fogyasztójukat érintették a négy megyére – Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Pest -, valamint a fővárosra kiterjedő szolgáltatási területükön. A kommunikációs igazgató kiemelte: hétfő reggelre a problémák túlnyomó részét sikerült elhárítani a hálózat helyreállításával vagy aggregátor működtetésével.

Boros Norbert hozzátette: a helyzet még változhat, ugyanis lehetnek például olyan, az erős szélben meggyengült fák, amelyek csak később dőlnek ki és kárt okozhatnak az áramellátásban.

Csongrád megyében hétfőn délelőtt még több települést érintett a vasárnapi vihar okozta áramkimaradás, például Ásotthalom és Forráskút egyes ingatlanjaiban nincs áram – tájékoztatta Molnár Krisztina, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-t.

Elmondta, vasárnap este mintegy kétezer fogyasztói helyen okozott áramkimaradást a vihar. Éjfélig száznyolc műszaki mentést végeztek el a megye hivatásos és önkéntes egységei. Huszonhárom esetben kidőlt fák és a letört faágak a távvezetékeket szakítottak le vagy rongáltak meg – közölte a főhadnagy.

A DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. megerősített szerelőcsapatokkal dolgozik az üzemzavarok felszámolásán, a legkritikusabb helyeken aggregátorral biztosítják az áramellátást – tájékoztatta a szolgáltató hétfő délelőtt az MTI-t.

A közleményben azt írták, a Démász szolgáltatási területén húsznál több villanyoszlopot döntött ki az óránkénti 100-120 kilométeres sebességű szél, tövestől kifordított számtalan fát, háztetőket sodort el, épületeket, járműveket tört össze és rengeteg faág zuhant a villamoshálózatra. A tömeges üzemzavar Baja, Kecskemét és Szeged térségét érintette a legsúlyosabban, több tízezer ügyfélnél szünetelt az áramszolgáltatás.

A szakemberek azonnal megkezdték a hibák feltárását és ahol lehetett, a javítást is, de az egyre erősödő széllökések újabb és újabb üzemzavart okoztak, sőt az is előfordult, hogy a helyreállítás után nem sokkal ismételten vezetékszakadást okozott a viharos erejű szél.

Jelenleg több mint kétszáz szerelő és a Démász más területen dolgozó munkatársa vesz részt a hibafeltárásban, Bács-Kiskun megyébe például Békés megyéből érkeztek szakemberek. Nehezíti a helyreállítást, hogy a meteorológiai előrejelzés szerint hétfőn is számítani lehet erős széllökésekre, így a javítás akár több napig is elhúzódhat – közölték.

A Démász megerősítette 24 órában hívható telefonos ügyfélszolgálatát is a jelentősen megnövekedett számú hívások fogadására – tették hozzá.

– MTI –








hirdet�s