VIHAR – Két biztosítónál már több mint százmilliós kárt jelentettek be

Meghaladja a százmillió forintot két biztosítónál a vihar miatt eddig bejelentett károk összege. A társaságok megerősített szolgálattal dolgoznak és folyamatosan veszik fel a kárigényeket, illetve végzik a kárfelmérést.

Az AEGON biztosítóhoz hétfő délelőttig már ezer bejelentés érkezett a hétvégi viharok miatt, a becsült kárérték eléri a 100 millió forintot. A társaság arra számít, hogy a nap végére akár 4000 bejelentés is befuthat és a károk nagysága meghaladhatja az 1 milliárd forintot. A biztosító arra számít, hogy a legtöbben Miskolc környékéről telefonálnak majd, ezért a térségbe kárszakértőket csoportosítottak át más régiókból. Az AEGON egyébként már megkezdte a kárelőleg kifizetését azon két borsodi településen élő ügyfeleinek, akik a vihar és az azt követő áradások miatt kénytelenek voltak elhagyni otthonukat.

A K&H Biztosítóhoz hétfő délelőttig 400 kárt jelentettek be és további folyamatos kárbejelentésekre számítanak összesen csaknem 20 millió forint értékben. A társaság ugyancsak Miskolc környékére irányított át szakembereket a vihar és az áradások által kevésbé érintett térségekből.

– Független Hírügynökség –

 








hirdet�s