Vidnyánszky nem akar igazgató lenni

Vidnyánszky Attila
Vidnyánszky Attila
Debrecen – A Csokonai Színház művészeti vezetőjét, Vidnyánszky Attilát kérdeztük, aki Csányi János távozása után április 1-jétől az új pályázat eredményének kihirdetéséig vezeti az intézményt.

– Senkit nem szeretnék elküldeni – mondta a HAON-nak a színház megbízott igazgatója. Kifejezetten erősnek tartja a prózai tagozatot, és szerinte mindenki másra is szükség van, sőt a gazdasági osztályon erősíteni kell. Meglehet azonban – tette hozzá –, hogy egyeseknek a jelenlegi munkakörüktől eltérő feladatot ajánl. A bérezés rendjét a jogszabályoknak megfelelően, de a dolgozók egyetértésével kívánja meghatározni.


A vezetői helyet azonban – bár a szakmából helyiek és távolabb dolgozók is kapacitálják – nem pályázza meg. – Nem tudom magam elképzelni abban a szerepben – indokolt röviden. Kérdeztük a belső vizsgálatról, amit indítani szándékozott. – A volt gazdasági vezető, Kiss Angelika közös megyegyezéssel távozott a színházból. Vizsgálódhattunk volna, hogy kit milyen mértékű felelősség terhel, de már nincsenek itt – hangzott a válasza.

Érzik a támogatást


Vidnyánszky Attila
1964. március 8-án született Beregszászon.

1985-ben bölcsészdiplomát szerez az Ungvári Állami Egyetemen, majd két évet tanít történelmet és irodalmat a Nagymuzsalyi Középiskolában.

1992-ben diplomázik a Kijevi Állami Karpenko-Karij Színház- és Filmművészeti Egyetem rendezői szakán, 1990 és 1997 között színészmesterség tanára is ennek az intézménynek.

1992-ben alapító igazgatója lesz a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színháznak, 1993 óta pedig művészeti vezető-főrendezője.

2004-től egy évig a Magyar Állami Operaház vezető rendezője.

Eddig 45 előadást rendezett 17 színházban, többek között a Kijevi Orosz Nemzeti Színházban (Leszja Ukrainka Színház), a Nemzeti Színházban Budapesten, a Magyar Állami Operaházban, Szlovákiában és Jugoszláviában, valamint Horvátországban.

A Játékszíni Társaság elnökségi tagja.

A szerződések május végéig szólnak, az új évadra érvényeseket pedig a jövő héten kezdi megkötni. A művészeti- és fesztiválprogram Csányival közös munkájuk volt, ragaszkodna hozzá természetesen, de a színházi költségvetésre hagyatkozva a fesztiválokat a jövő évadra talán be sem tervezheti. További részletekről egyelőre nem nyilatkozott, mivel – mint mondta – semmi sincs eldöntve. Bizakodóak mégis, mert határozottan érzik a város vezetőinek támogatását, s az igényt a program teljesítésére.

Arra kérdésre, hogy az intézmény költségvetéséből kell-e állni a Csányi számára az önkormányzat által megszavazott másfél éves végkielégítést, s hogy részesüle-e ilyenben Kiss Angelika is, igennel válaszolt. Hogy Csányi mennyit kap, a megbízott igazgató pontosan nem is tudta. (A másfél évi fizetésnek megfelelő összeg a HAON értesülései szerint több mint bruttó 5 millió forint.) Kiss Angelika, aki Csányi Jánossal egyidőben került a színházhoz, szintén kap egy lényegesen kisebb összegű, körülbelül 1-2 havi végkielégítést. Arról, hogy az igazgatói munka átvállalásáért Vidnyánszky Attila milyen juttatásban részesül, még szó sem esett – tudtuk meg az érintettől.

Sz.K.

  • A Liberté ’56 a POSZT programjában
  • Giuseppe Verdi: A végzet hatalma
  • Ki írta alá Angelika szerződését?
  • Több színház: szinhaz.haon.hu