“Játszottunk egy jó meccset”

Akt.:
Bekő Balázs: "Játszottunk egy jó meccset"
Bekő Balázs: "Játszottunk egy jó meccset" - © Fotó: Homoky György
“Kicsit szerencsétlenek voltunk, mert nem érdemeltünk vereséget” – nyilatkozta Bekő Balázs, a Diósgyőri VTK vezetőedzője a Videoton elleni 2-1-re elvesztett idegenbeli bajnoki után.

Horváth Ferenc (Videoton FC): – Nem volt egyszerű találkozó, kollégám igazi catenaccióval készült ellenünk, amit nehéz volt feltörni. Az első félidőben a feltöréshez nem volt meg az erőnk, a hétközi szombathelyi kupameccs, az ottani mély talaj sokat kivett belőlünk. Amit csináltunk, az első félidőben is jó volt, csak lényegesebben lassabb, mint a második játékrészben. A térfélcsere után átestünk a holtponton, és gólokat szerezve megnyertük a mérkőzést. Külön öröm, hogy 18 éves, saját nevelésű játékosunk első labdaérintéséből a kapuba talált, ez büszkeség a Videotonnak. Megérdemeltük a győzelmet, megtettünk érte mindent.

Bekő Balázs (Diósgyőri VTK): – Játszottunk egy jó meccset. Jól játszottunk, csak gratulálni tudok a csapatomnak. Kicsit szerencsétlenek voltunk, mert nem érdemeltünk vereséget. Keserű a szám íze, mert nem tudtunk pontot szerezni. A Videoton azzal nyert, hogy kihasználták az adódó lehetőségeiket. Ami engem bosszant, hogy a második félidőre úgy jöttünk ki, hogy minden egyes perc közelebb visz a célhoz, ha fegyelmezetten, stabilan játszunk. Erre a nem is tudom hanyadik másodpercben egy ilyen gólt tudtunk kapni, ami felborított mindent. Kicsit idegesebbek, feszültebbek lettünk, talán ennek lett a következménye a második bekapott gól.



BOON-ÉLŐ – Videoton vs. DVTK 2-1 (0-1)

Miskolc – A labdarúgó OTP Bank Liga NB I 14. fordulójában a Diósgyőri VTK gárdája a Videoton FC vendégeként lépett pályára szombaton 18 órától. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Borsod Online-on!