nosztalgia

2019.06.26. 07:25

Szabó Erika: nagy szerelem alakult ki

Újra láthatjuk a képernyőn a Barátok közt egykori színésznőjét. Akárcsak tavaly, idén is a Balatoni Nyár című műsor házigazdája lesz.

Forrás: MTI

Fotó: Mohai Balázs

Idén sem maradnak a tévénézők Balatoni Nyár nélkül. A Duna Televízió népszerű magazinműsorának egyik házigazdája Szabó Erika lesz, aki alig várja, hogy új, izgalmas helyszíneket ismerhessen meg, és megoszthassa az élményeit a nézőkkel – többek közt erről is beszélt a HOT! magazinnak.

A műsor ezúttal reggel 8 óra helyett délelőtt 10 órától lesz látható, aminek a színésznő is nagyon örül.

„Nem vagyok korán kelő típus, persze ha muszáj, akkor felkelek, de az új időpontnak biztosan sok előnye lesz majd” – kezdte a révfülöpi mólónál a sztár, akinek délutánonként szerencsére van ideje a barátokkal lenni, és idén a családja is meglátogatja majd. – „A könnyűzenei, művészeti fesztiválok érdekelnek igazán, szeretek kirándulni a barátokkal, felfedezni a látványosságokat, amiket a műsorban bemutatunk a nézőknek.”

„Teljesen új szemszögből ismerhettem meg a Balatont, és nagy szerelem alakult ki. Nagyjából két hetem lesz majd elutazni. Ebből a szempontból elég spontán vagyok: tavaly például néhány nappal utazás előtt találtam ki a célpontot és vettem meg a repülőjegyeket”

– mondta el Szabó Erika, aki munka közben különféle vízi sportokat is kipróbálhat majd. Erre néhány hete készül is: bár alapvetően elégedett az alakjával, a vízparti forgatásra szeretne még jobb formába kerülni.

„Ha jön a meleg, azért egy picivel jobban odafigyelek arra, hogy mit eszem, nyáron sokkal egészségesebben étkezem” – magyarázta a Thália Színház színésznője, és hozzátette, hogy búvárvizsgával is rendelkezik. – „Igazán vízkedvelőnek tartom magam, és szeretek új dolgokat kipróbálni. A testi épségemre most is vigyáznék, ha egy mód van rá, de a SUP például tavaly is nagyon tetszett, hasonló sportokat szívesen kipróbálnék.”

Erika gyerekkorából a balatoni nyaralások kimaradtak ugyan, de azóta pótolta az élményeket:

„Kiskoromban a családdal a horvát tengerpartra jártunk, az utóbbi 10-15 évben viszont egyre vonzóbb a Balaton. Kamaszként a barátokkal rendszeresen itt nyaraltunk, ezért kicsit nosztalgikus visszajönni a magyar tengerhez dolgozni!”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!