Friss hírek

2009.01.15. 11:06

Avarkeszi: A vízágyúkat a Schengeni alapból, de hazai forrásból vették 2007-ben

<p>A Schengeni alapból, de nem uniós, hanem hazai forrásból vásárolta a rendőrség 2007 őszén a vízágyúkat - mondta újságírói kérdésre Avarkeszi Dezső, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. A Fidesz országgyűlési képviselője szerdán ennek kapcsán azt mondta: Bajnai Gordon gazdasági miniszter és Bencze József országos rendőrfőkapitány is hazudott 2007-ben, amikor azt állították, hogy a rendőrség a Schengeni alapok terhére vásárolt vízágyúkat, ezért le kell mondaniuk.</p>

Balsai István, a Fidesz képviselője szerdán arról beszélt, hogy 2007 őszén 315 millió forintért vásárolt a rendőrség három darab vízágyút, az akkori tájékoztatás szerint a Schengeni alapok terhére, vagyis uniós forrásból. A Fidesz által 2008 decemberében benyújtott írásbeli kérdésre adott igazságügyminiszteri válaszból az derült ki ugyanakkor, hogy Magyarország nem a Schengeni alapok forrásaiból vásárolta a vízágyúkat - mondta a politikus.

Avarkeszi Dezső csütörtökön részletesen kifejtette, hogy a Schengeni alap célja a jelenlegi Készenléti Rendőrség felkészítése és felszerelése volt. Az alap két részből állt: csaknem 32 milliárd forint uniós és 7,5 milliárd forint hazai forrásból. Az eszközök 2007 nyarán, illetve őszén érkeztek, Magyarország 2008 nyarán küldte ki az alappal kapcsolatos elszámolást az Uniónak. Ebben a vízágyúk beszerzése a hazai források terhére lebonyolított beszerzések közé került. Brüsszelben szeptemberben vizsgálták az elszámolást, és nem emeltek kifogást ellen - mondta Avarkeszi Dezső. Hozzátette: jelenleg az Európai Bizottság jóváhagyására várnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!