Helyi közélet

2014.03.25. 10:52

Lezárt ügyek: Csalásért felelhet az izsófalvai férfi

Izsófalva - Egy izsófalvai férfivel szemben fejezte be a nyomozást a napokban a rendőrség, aki megtakarításra vett át több tucat ügyfelétől összességében több tíz millió forintot, azonban azt az általa ígért társaságoknál a pénzt nem fektette be.

Izsófalva - Egy izsófalvai férfivel szemben fejezte be a nyomozást a napokban a rendőrség, aki megtakarításra vett át több tucat ügyfelétől összességében több tíz millió forintot, azonban azt az általa ígért társaságoknál a pénzt nem fektette be.A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya 2013. április 17-én jelentős kárt okozó csalás bűntett és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást több sértett feljelentése alapján.

A feljelentők mindannyian egybehangzóan elmondták, hogy egy régi biztosítós ismerősük részére megtakarítás céljából különféle nagyságrendű összegeket adtak át. A szerződéskötés során említett biztosító társaságok azonban a sértettek későbbi érdeklődésére azt a tájékoztatást adták, hogy szerződésszámaik nem élnek és hogy az általuk jelölt összeg sosem érkezett be hozzájuk.

A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy a bűncselekmények elkövetésével P. Róbert 35 éves izsófalvai lakos megalapozottan gyanúsítható.

A gyanúsítottat kihallgatását követően a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság bűnügyi őrizetbe vette, majd előterjesztést tett előzetes letartóztatására, melyet a Kazincbarcikai Járásbíróság ügyészi indítványra elrendelt.

A terhelt fogvatartása mellett folytatott büntetőeljárás nyomozati szakaszát a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a napokban lezárta és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségre.

- Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság - 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában