Videó: Szavazz te is a DVTK-ra!

Akt.:
Videó: Szavazz te is a DVTK-ra!
© Fotó: Vajda János
Miskolc – Különleges premiernek lehettek szemtanúi, hiszen ezúttal egy igazi 2in1 Instant sztorival készültünk.

Egészen új szemszögből mutathatjuk be a DVTK stadiont, miközben arra buzdítunk mindenkit, hogy – a videó megtekintése után a lenti linken – szavazzatok a DVTK stadionra, adjatok ti is öt csillagot! A videót szigorúan szabad megosztani vagy ajánlani a barátoknak, és az ismerősöknek. Szavazni március 3-ig lehet: http://stadiumdb.com/competitions/stadium_of_the_year_2018

A hét közepén kétfős stábunk egyik tagja olyan „ajándékot” kapott, hogy még ma is elrévedő, csillogó tekintettel, és boldog mosollyal az arcán járkált a szerkesztőségben.

Igen, jól gondoljátok, nem én vagyok az. Isti végre megkapta a hónapok óta várt drónt, így most már nem csak a talajról, hanem a levegőből is tud szuper 360-as videókat készíteni.

Érkezés után persze rögtön össze kellett raknia a legújabb kicsi kincsét, majd gyorsan leszökdécselt vele az udvarra, mert egyszerűen muszáj volt kipróbálni. Végülis azt legalább nem mondhatjuk, hogy nem szereti a foglalkozását.
Amíg ő játszott, én írni próbáltam, de negyedórával később már ott toporgott az asztalom sarkánál, hogy azonnal vele kell mennem, mert van egy rém fontos funkció, amit nélkülem lehetetlen letesztelni. Mivel tudtam, hogy egész nap ezzel nyaggatna, gondoltam, essünk túl minél gyorsabban az ügyleten, annál jobb lesz nekem.

Mondanom sem kell, nem lett jobb. Cserébe viszont abban a szuper szituációban találhattam magam, hogy az udvaron egy mini helikopterre emlékeztető sok propelleres gép lebeg a fejem felett, sőt követi minden lépésem.

Az történt, hogy Isti, az irányító szerkezet érintőképernyőjén „kijelölt” engem, ezzel arra utasítva a kütyüt, hogy ne tudjam lerázni, ugyanis van neki nyomkövető funkciója is. Hurrá. Próbáltam szaladni, sőt még egy autó mögé is elbújtam, de „A Madárka” – ugyanis kaján nevetések Isti részéről, és kőkemény fenyegetések részemről, után meggyőztem operatőrünket, hogy nem nevezheti el rólam – nem tágított, csak lebegett felettem és jól összekócolta a hajam.

Miután visszatértem a munkámhoz elgondolkodtam, hogyan lehetne A Madárkát valódi munkára fogni, így történt, hogy a reggeli értekezlet, egyeztetések, és engedélyeztetések után úton voltunk a DVTK stadion felé, hogy egy egészen új látószögből, természetesen most is 360 fokban, bemutathassuk nektek azt a létesítményt, amely továbbra is versenyben van az Év stadionja címért.

Novák Krisztina | hirek360.hu


Nézz körbe 360 fokban!

A videót 360 fokos kamerával vettük fel: az egérrel vagy a bal felső sarokban lévő kör alakú ikonra kattintva tudsz változtatni a nézőponton. Ne felejtsd el megnézni, hogy mi van a kamera “háta mögött”! Még több 360 fokos videóért iratkozz fel a Hírek 360 YouTube csatornájára és kövesd a Hírek 360 Facebook oldalát!



A DVTK Stadion
A Stadium Database nevű oldal idén már kilencedik alkalommal választja meg az Év Stadionját. Az elismerés a 2018-ban átadott „legizgalmasabb” stadionok között talál majd gazdára, melyek között ott van a DVTK 2018 májusában átadott új otthona is. Szavazz, hogy a DVTK Stadion legyen az Év Stadionja! ...

Legyen a DVTK Stadion az Év Stadionja!
Miskolc - Az idei esztendőben kilencedik alkalommal osztja ki a StadiumDB.com az Év Stadionja díjat, amelynek jelöltjei minden esztendőben a frissen elkészült arénák közül kerülnek ki. A legjobb 27 között megtalálható a DVTK 2018 májusában átadott új otthona is. Szavazz, hogy a DVTK Stadion legyen a...