Videó: Sofőr nélkül száguldottak az autók

Videó: Sofőr nélkül száguldottak az autók
A szembe sávban közlekedők nem hittek a szemüknek: a nő nem fogta a kormányt vezetés közben, helyette újságot olvasott…

A Volvo a jövőbe kalauzolt minket, amikor sikeresen tesztelte vezető nélküli járművei Spanyolország útjain. A járműkonvojt egy felvezető autó irányította fizika összeköttetés nélkül. A rendszer a következőképp működik: minden egyes kocsi méri az előtte haladó sebességét, haladási irányát, valamint a kettőjük közötti távolságot, és saját sebességét ennek megfelelően szabályozza.

Minden jármű teljesen független, és bármikor elhagyhatja a konvojt. Azonban miután csatlakozott a többiekhez, a sofőrnek már nem kell a vezetéssel foglalkoznia. A tesztflotta egy felvezető teherautóból és az azt követő, teljesen automatikusan haladó autókból állt. Az járművek 200 kilométert tettek meg, és elérték 90 km/órás sebességet, miközben 6 méter távolságban követték egymást. A Volvo szerint a technológia nem pusztán biztonságos, de környezetkímélőbb is, mivel a járművek közötti reakcióidők sokkal gyorsabbak. Emellett az utak kapacitása is jobban kihasználhatóvá válik.
Forrás: liveinfo.blog.hu