“Nem biztatnak minket úgy, agyvérzést kapott, stroke-ja van a gyereknek”

Akt.:
4Hozzászólás
A helyszínen modellezték a baleset, amint kiszaladt a fiú a busz előtt
A helyszínen modellezték a baleset, amint kiszaladt a fiú a busz előtt
Miskolc – Rendőrök gázoltak el egy 12 éves kisfiút Miskolc-Perecesen csütörtök délután. A gyerek a megállóban várakozó busz előtt szaladt át, amikor a rendőrök épp megelőzték a buszt, ekkor ütötték el. A kisfiú nagynénje nyilatkozott, azt mondta, kritikus állapotban van. Az orvosok pénteken több órán keresztül műtötték a gyermeket, hogy megmentsék az életét.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórházban ápolják azt a 12 éves fiút, akit – miután egy álló busz előtt szaladt ki – egy rendőrautó gázolt el csütörtökön délután Perecesen. A fiút súlyos, életveszélyes állapotban szállították kórházba. A baleset körülményeit – ahogy ilyen esetekben szokás – a Központi Nyomozó Főügyészség irányításával vizsgálják. Korábbi információinkkal ellentétben a gázoló rendőrautó nem használt megkülönböztető jelzést és nem hajtott gyorsan.


Videó: tenyek.hu

Folyik a vizsgálat

Mint arról beszámoltunk, az elsődleges adatok szerint csütörtökön 15 óra 45 perc körül Miskolcon, a Bollóalja úton történt a baleset. Egy helyi járatú autóbusz takarásából hirtelen az úttestre kifutó 12 éves helyi fiút ütött el a nem gyorsan haladó rend­őrautó.

rendorauto2

A közúti közlekedési balesetben súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedő elgázolt fiút a mentőszolgálat munkatársai gyorsan a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi kórházba szállították és megkezdték kezelését.

Az elgázolt kisfiút pénteken több mint négy órán keresztül műtötték, hogy megmentsék az életét, de továbbra is kritikus és életveszélyes állapotban van. Altatják és lélegeztetőgépen van.


Videó: Küzdenek a 12 éves miskolci fiú életéért, akit egy rendőrautó gázolt el

Videó: Küzdenek a 12 éves miskolci fiú életéért, akit egy rendőrautó gázolt el

Miskolc – Most is küzdenek annak a 12 éves fiúnak az életéért, akit rendőrök gázoltak el csütörtök délután Miskolcon.




4Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdet�s