Szabolcs-Szatmár-Bereg

2008.12.11. 17:57

Heveskedő (?) romák Vaján

<p>Vaja, Egercsehi - Egercsehi polgármestere szerint „nagyobb a füstje, mint a lángja”...</p>

Magáningatlant vásárolt a Heves megyei Egercsehi önkormányzata a Vajához tartozó Rákóczitanyán, amit egy népes egercsehi roma család vett bérbe a tulajdonos önkormányzattól. Önmagában ennek a ténynek nincs hírértéke, azonban a költözés óta felforrósodott a levegő a két utcából álló, főleg idős lakta településrészen.
– Az önkormányzat elutasította a lakcímbejelentkezési kérelmüket, mivel nem tudtak megfelelő iratokat bemutatni. Erre ingerülten válaszoltak, a polgármesteri hivatal felgyújtásával fenyegetőztek – mondta Tisza Sándor, Vaja polgármestere: – Rendőröket hívtunk ki, akik garázdaság miatt intézkedtek, ők viszont később rendőri túlkapásra hivatkozva feljelentést tettek. Az önkormányzatot feljelentették a Nemzeti és Etnikai Jogok Országgyűlési Biztosánál, valamint az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál, ám egyik esetben sem állapítottak meg jogsértést. A rokonságuk újabb három házat vásárolt magánúton ugyanott, sokgyerekes családokról van szó. Korábban nyugalom volt a településen. Az elmúlt időszakban kimutathatóan nőtt a bűncselekmények száma. Nem nevesítem az elkövetőket, csak a tényt említem. Nem a származásuk miatt van a probléma. Vaja nagyközségben a roma lakosság aránya mintegy 15 százalék, e tekintetben a béke szigete volt településünk. Az Egercsehiből érkezett családok feszültséget teremtettek, ezt kár is vitatni. Iskoláztatási és segélyezési szempontból egyáltalán nem mindegy, hogy kik költöznek hozzánk és milyen módszerrel.
Egercsehi meglehetősen kétes színben tűnik fel mostanság Vaján. Ki is kéri magának a megbélyegzést Tóth Andrásné, a Mátra és a Bükk lábánál elterülő, 1570 lelkes község polgármestere.
– A történet úgy kerek, ha az elejéről kezdem, és nem egyből a jelenlegi helyzetet kommentálom – javasolta a bányásztelepülés vezetője. – Két éve a minisztérium által kiírt meghívásos pályázaton nyertünk a szomszédos helységgel egy projektet, amely a romatelepek felszámolására, ezzel párhuzamosan a lakhatásuk jobbá tételére irányult. A község kieső részén volt bányászlakásokban élt tizenegy romacsalád, mindegyik maximum három gyerekkel. Tavaly februárban adatlapon érdeklődtünk arról, hogy miként képzelik el a jövőjüket. A Vajára költöző család hozzánk Ózdról került, két felnőttről és két gyerekről van szó. Ők hozták a címet, a rokoni szálra hivatkozva szerettek volna Rákóczitanyán letelepedni. A pályázati projektben nem szerepelt, hogy kötelező Egercsehiben maradniuk, ők döntöttek a váltás mellett. Nekünk különösebb gondunk nem volt velük. Kollegáink megtekintették a házat, és beköltözhetőnek ítélték. Utána meglepve értesültünk a fejleményekről.
Tisza Sándor telefonhívása után Tóth Andrásné többedmagával Egercsehiből Vajára utazott, hogy tisztázzák a kialakult helyzetet.
– Úgy érzem, hogy ami most van, annak nagyobb a füstje, mint a lángja. Nálunk hasonló a magyar és a roma lakosság aránya, mint Vaján. Eleve elutasítóak voltak az említett romacsaláddal szemben, azt pedig aligha lehet szabályozni, hogy a környéken ki vásároljon ingatlant. Azért mentünk Rákóczitanyára, hogy megoldást keressünk, de nem jutottunk közös nevezőre a vajai polgármesterrel.

Kapcsolódó cikkek:

 
- Ladányi Tóth Lajos -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!