Természetvédő médiatáborozók

2019.08.03. 11:30

Kamerák mögött, határtalanul

Határon túlról is érkeztek fiatalok a médiatáborba.

Bukovenszki-Nagy Eszter

És csapó egy!

Forrás: Holocén Természetvédelmi Egyesület

Egy hetes médiatábort szervezett nemrégiben a Holocén Természetvédelmi Egyesület Miskolcon, középpontjában a környezetvédelemmel. A pályázati támogatásból megvalósult táborban nemzetközi kapcsolatokat is ápoltak, hiszen Erdélyből is érkeztek fiatalok. Elsősorban a videózás, drónozás alapjait tanulhatták meg, hogy tudatosan kezeljék a kamerát és meg tudják megvalósítani az elképzeléseiket. A Holocén ehhez egy médiacéggel működött együtt, akikkel sok éves szakmai kapcsolatot ápolnak. A több évtizede kamera mögött dolgozó bükkábrányi Bodzán László, a cég egyik vezetője és pedagógus tartotta a foglalkozások nagy részét.

 

– A fő célunk az volt, hogy motiváljuk a résztvevőket arra, hogy az itt megszerzett tudásukat a későbbiekben is használják majd, és folytassák, amit itt elkezdtek. Akár önkénteskedjenek is különböző környezetvédelmi projektekben, szeressék a természetet. Ezért olyan feladatokat kaptak, amik valamilyen módon kapcsolódnak ehhez a témához. – vezet be a tábor kulisszatitkaiba László. – Minden délelőtt egy elméleti „gyorstalpalót” kaptak, amit utána a délután folyamán gyakorlatban is végre kellett hajtaniuk. Talán egy kicsit intenzívre sikerült a program, de mivel inkább általános iskolásoknak szoktunk táborokat szervezni, hozzá vagyok szokva, hogy tizenöt percenként új impulzust kell adni a gyerekeknek, hogy ne unatkozzanak. – A tábor végén pedig közösen megnézzük és kielemezzük a kisfilmeket, hogy a srácok tanulhassanak egymás munkáiból is. – folytatta.

Különféle kütyük

A napi feladatok megoldásában dolgozhattak akár saját telefonnal, go pro kamerával, tabletekkel, drónnal és vállkamerával is, igyekeztek a szervezők minél több kütyü használatát megmutatni. Emellett egy egész hetes feladatot kaptak, amihez napról-napra hasznosítani tudták az új információkat és lehetőségeket: megtanulhatták az operatőri munkát, a vágásokat, ezek különböző technikáit, de beavatták őket az interjúkészítés rejtelmeibe is. Délutánonként különböző külső helyszíneken is kipróbálhatták az addig elsajátítottakat: jártak az Avasi Közösségi Kávézóban, a Factoryban, de Parasznyára is ellátogattak, ahol egy természetfilmes tartott előadást.

Összesen tizenhatan vehettek részt a médiatáborban, 14 és 30 év közötti fiatalok, akiket előzetesen egy szakmai csoport választott ki. Ennek az volt az oka, hogy a Holocén komolyan gondolta ezt a rendezvényt, igyekeztek a rendelkezésre álló anyagi forrásokat maximálisan kiaknázni. Fontos volt, hogy tényleg a filmezés és a természetvédelem iránt érdeklődők vegyenek részt, illetve hogy a fiatalok ne csak lézengjenek egy hétig, mert épp nincs jobb dolguk.

Az alap tudás megszerzése

Völgyi Béla „Dezmond” fotós barátnőjével jelentkezett a táborba.

– Amikor megláttuk a hirdetést, még nem tudtuk, hogy mi a témája, csak azt, hogy egy médiatábor. Mikor kiderült, örültünk, mert alapvetően közel áll hozzánk és foglalkoztat bennünket a környezetvédelem. Számomra a lokális része a legfontosabb, hogy olyan dolgokat és helyeket óvjak meg, amiket szeretek, mint például az avasi amfiteátrum. Ide nemrégiben szerveztünk is egy szemétszedést a barátaimmal. – meséli Dezmond. – A párom fotós, így őt a kamera minden formája érdekli, engem a vágás, az operatőri munkák és az interjúkészítés. A jövőben szeretnék intenzívebben ilyenekkel, leginkább videóklip készítéssel foglalkozni, de most a legfontosabb az alap tudás megszerzése, mert elég csekély ismerettel rendelkezem e téren. – mondta el érdeklődésünkre.

Munkában a drónok

És hogy lesz-e folytatása ennek a nyári tábornak? Ez még a jövő zenéje: függ a sikertől, az időtől, de ahogy láttuk, az igény meglenne rá.

Az elkészült kisfilmek pedig megtekinthetőek a Holocén Természetvédelmi Egyesület Facebook-oldalán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában