Videó: Menet közben fogja be a menekülő kocsikat ez az új találmány

Akt.:
Menet közben fogja be a menekülő kocsikat ez az új találmány
Menet közben fogja be a menekülő kocsikat ez az új találmány
Az autós üldözés az egyik legveszélyesebb műfaj a világon, mind a menekülő jármű, mind az azt üldöző (jobb esetben) rendőrautó komoly baleseteket okozhat a nyaktörő tempójú száguldás során. Nyilván minden üldöző arra törekszik, hogy minél hamarabb rövidre zárja az ilyen szituációkat, és az amerikai rendőrök most kaptak egy nagyon érdekes, és még annál is hasznosabbnak tűnő eszközt a kezükbe, mellyel menet közben tudják „lasszóval” befogni a meglépni kívánó kocsit.

A Grappler Police Bumper nevű eszköz egy Y alakú mozgatható állványból és egy vonatókötélhez hasonló kötélből áll, melyet a rendőrkocsi elejére rögzítenek. Üldözéskor, ha megfelelően megközelítették a menekülő kocsit, leengedik az állványt, melyen megfeszülnek a kötelek, majd a másik jármű hátsó kerekéhez érve átpattannak a gumira, és gúzsba kötik. A kerék blokkol, a járgány rendőrkocsit nem tudja elhúzni, a feladat – legalábbis eddig a pontig – meg van oldva – írja az automotor.hu.

Az elfogó kötél egy gombnyomással leválasztható a rendőrkocsi elejéről, így ha mondjuk a menekülő autó a lasszózás után felborulna, meg lehet előzni, hogy magával rántsa az üldözőt, illetve ez akkor is jól jön, ha az elfogott járgány vezetője futva folytatná a menekülést, így nem kell kiszállni a rendőrnek, és manuálisan eloldani a kötelet.

Forrás: automotor.hu.


Videó: Ki akarta ütni a rendőrt, ez volt élete legrosszabb döntése!

Már mondani sem kell, természetesen Oroszországban járunk, ráadásul egy autósüldözés közepén. A menekülő autós viszonylag hamar elbízta magát, és úgy gondolta, a Need for Speedből merített tudását bedobja, és kiüti az őt üldöző rendőrt. Nem akarjuk lelőni a poént, de érdemes megvárni a videó végét.

Videó: Élő adásban lőttek szitává egy bankrablót a rendőrök Arizonában (18+)

Arizonában üldöztek a rendőrök civil autókkal egy bankrablót szerda reggel, és ahogy ilyenkor szokás, a hajszát élőben adták a helyi tévétársaságok.

Videó: Menekültek a rendőrök elől, kitalálták, mivel dobhatják fel még jobban a „bulit”

Ilyen is kizárólag Hollywoodban történhet meg… Két férfi előbb kirabolt egy ékszerboltot, majd nem kevés GTA-elemet tartalmazó menekülésbe kezdtek a rendőrök elől. És mivel úgy érezték, ez önmagában nem jelent elég kihívást, elkezdtek gumit égetni, majd szelfizni.


Videó: Feltaláltak egy új lakatot – Ha el akarod lopni a biciklit, hányni fogsz!

Elsőre viccnek tűnhet, de nem az, a SkunkLock egy létező találmány, amelyet két San Francisco-i srác dolgozott ki, akiket felidegesített, hogy ellopták az utóbbi időben mindkettejük biciklijét.

Videó: Feltalálták a kereket, amivel nem lehet elrontani a parkolást!

William Liddiard egy feltaláló, aki hosszú idő óta dolgozik azon, hogyan lehetne tökéletesíteni a parkolást, és az autó oldalirányú mozgását. Nos, most végre megszületett az első prototípusa a Liddiard-keréknek, mellyel láthatóan lehetetlen elrontani a parkolást.

Videó: Így nézne ki az ember, ha autóbalesetek túlélésére optimalizálná az evolúció

Az ausztrál közlekedésvédelmi hatóság készített egy koncepciót arról, hogyan kéne kinéznie az emberi testnek, ha a legfőbb szempont az autóbalesetek túlélése lenne.








hirdet�s